A lágyhibridek után most öntöltő hibriddel erősít a Suzuki! Fotó: Suzuki

Egy újabb érdekes autóipari kooperáció tanúi vagyunk. A Suzuki és a Toyota 2017-ben kötött együttműködési megállapodást, amely több érdekességet is tartogat. A Toyota lengyelországi üzemében Suzuki-fejlesztésű erőforrásokat fognak gyártani, illetve az afrikai régióban a Suzuki Indiában gyártott modelljeit saját márkás típusokként forgalmazza majd. A legfontosabb a magyar piac szemszögéből viszont az, hogy a Toyota Corolla Touring Sports, azaz kombi karosszériás kivitele Swace-ként jelent meg a Suzuki kínálatában.

Tárgyilagos a belső, a kezelhetőség nem ad fel rejtvényeket

Mivel a Corolla kombi és a Swace csak az emblémában és a lökhárítóban különbözik egymástól, jogosan merül fel a kérdés, hogy a két modell nem kannibalizálja majd egymást? A Suzuki szerint nem! A Corolla vásárlóközönsége nagyon stabil, vagyis inkább arra számítanak, hogy az SX-4 S-Crossból vagy Vitarából lépnek feljebb azok, akik egy tágas kombit szeretnének a már bizonyított öntöltő hajtáslánccal. A Swace a Corollával ellentétben kizárólag 1,8-as hibridként kerül gyártásba, a másik különbség pedig, hogy nincsenek GR Sport és szabadidő-autós beütésű Trek megfelelők. A Suzuki malmára hajthatja a vizet a sűrűbb kereskedői hálózat, a 3+7 éves garancia és persze az a tény is, hogy minimálisan olcsóbb a Corolla kombinál, a Swace 8 440 000 Ft-os kedvezményes ára 230 000 Ft-os árelőnyt jelent.

Nem a dinamika, sokkal inkább a takarékosság terén tűnik ki az átlagból az 1,8-as hibrid hajtás

Műszaki értelemben nincs nagy meglepetés, az 1,8-as szívó benzinmotor és a 3,6 kWh-s akkumulátorból táplált villanymotor összteljesítménye 122 lóerő. A hibrid rendszer működése mintaszerű, városi forgalomban halk és finom autó benyomását kelti az újdonság, fogyasztása pedig mindenféle erőlködés nélkül 5,0 liter környékén tartható. Ez azt is jelenti, hogy a kompakt kombik között kicsinek számító, 43 literes tank ellenére is megfelelő a hatótávolság. Persze aki a sportosságot, vagy mondjuk a turbós Vitarák és S-Crossok nyomatékát keresi, lehet, hogy kissé csalódni fog. Bár a Toyota évek óta tökéletesíti ezt a hajtásláncot, a gázadásra felbőgő motor nyugodt autózásra készteti a sofőrt. Az úthibákat jól elnyelő rugózás és a kormányzás hangolása is rímel erre, ami helyénvaló is, hiszen mégiscsak egy praktikus kombiról van szó.

Kompaktautó létére tágas a Swace, hátul nagyobb termetűek is elférnek

Négy felnőtt kényelmesen elfér a Swace-ben, a sík padló miatt a középen ülő utas lábának is jut elegendő hely, és az is fontos, hogy nem spórolták el a hátsó szellőzést sem. Az igazi bravúr azonban az, hogy a csomagteret kinyitva nem látszik, hogy hibrid hajtás dolgozik az autóban, ugyanis az akkucsomagot a hátsó üléspad alá rejtették. Az 596 literes raktér önmagában is bőséges, de az ülések lehajtásával 1,6 m3-esre duzzad a raktér – ügyes, ha ledöntjük a hátsó üléseket, a kalaptartót el tudjuk külön helyezni a padlóban. A támlák előrehajtása a csomagtér oldalfalában elhelyezett fülekkel is lehetséges, és persze azért is piros pont jár, hogy az oldalsó rekeszek mellett két fémpánt és akasztófülek segítenek a csomagok rögzítésében.

A Swace egyféle, 205/55 R16-os abroncsmérettel készül

Az új Swace amolyan hétköznapi hősnek ígérkezik, amely feltűnés nélkül teszi a dolgát és nagy dizájntrükkök helyett a használhatóságra helyezi a hangsúlyt. Ugyan a Corollával ellentétben nem rendelhető hozzá bőrülés, nem hiszem, hogy ezzel a Suzuki vásárlókat veszítene.

Suzuki Swace
Összlökettérfogat: 1798 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
BENZINMOTOR
Max. teljesítmény: 72 kW (98 LE) 5200/perc
Max. forgatónyomaték: 142 Nm 3600/perc
VILLANYMOTOR
Max. teljesítmény: 53 kW (72 LE)
Max. forgatónyomaték: 163 Nm
HIBRIDRENDSZER
Max. teljesítmény: 90 kW (122 LE)
Hossz./szél./mag.: 4655/1790/1460 mm
Tengelytáv: 2700 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1530/1530 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg: 1400 kg
Csomagtér: 596-1606 l
Üzemanyagtank: 43 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 11,1 s
Max. sebesség: 180 km/h
Átlagfogyasztás: 4,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 99 g/km
A modell alapára: 8 440 000 Ft