Minden bizonnyal azért hagyta változatlanul kompakt autójának a nevét a Peugeot, mert attól félnek, hogy ha semmi ismerős dologgal nem találkoznak az ügyfelek, akkor elpártolnak tőle. Kár aggódni, hiszen egy alapvetően jó autóról van szó, amelynél igazából csak a belső kialakításával kísérleteztek.

Persze a karosszéria megjelenése is új, de az igazat megvallva ha úgy esik rá a fény a lemezekre, hogy nem látni például az oldalfalon kiképzett lemezhullámot vagy épp nem világítanak a lámpák, akkor bizony egy meglepően egyszerű formát látunk. A konzervatív ügyfeleknek éppúgy megfelel a forma, ahogy a modernségre vágyóknak is – utóbbiak úgyis elalélnak majd a belső tér láttán.

A minőségérzettel eddig se volt probléma, most azonban összeszedték a bátorságot ahhoz a tervezők, hogy egyedi belsőt készítsenek. Azért nem annyira űrautós a belső, mint mondjuk a Civic-ben, de különösen a középkonzol tájékán jelentősen leegyszerűsítették a dolgokat. Érthető módon, hiszen az először a C4 Picassóban alkalmazott érintőképernyővel váltják ki a gombrengeteget, így szabadon játszhattak az alsó konzol formájával, amely gömbölyűre sikeredett. Aki már legalább egyszer ült 208-asban, az már nem lepődik meg a szélvédő tövébe helyezett műszeregységen, legfeljebb a visszafelé mutató fordulatszámmérőn akad meg egy-két pillanatra a szem.

A hazai bemutató alkalmából elsőként a nagyon takarékos 92 lóerős e-HDi-t vittem el egy körre. Hiába lett könnyebb elődjénél jó egy mázsával a 308-as, a fokozatok megnyújtásával ezt jól palástolják, ráadásul itt csak 5 előremeneteli áttétel van, nagyok az ugrások köztük. Cserébe elképesztően alacsony, 3,6 l/100 km-es fogyasztást ígérnek. A szabványos mérési ciklus alapján ennél mindössze egy decivel kér többet a 115 lóerős változat, amelyet azért érdemes megfontolni, mert itt már hatfokozatú a kézi kapcsolású váltó, ami sokkal folyamatosabb vezetést tesz lehetővé, és érezhetően jobban igyekszik ezzel a motorral az autó.

És ez még nem minden, tavasszal új erőforrások lesznek elérhetően, köztük a mindössze 3,1 l/100 km-es átlagot ígérő 1.6 BlueHDi. Ez a mai 1,6-os Euro 6-nak megfelelő károsanyag-kibocsájtású változata, 120 lóerős teljesítménnyel. Ezen kívül hamarosan nyugdíjazzák az itt bemutatott, 125 lóerős benzines 1.6 THP-t, amelynek a helyét a háromhengeres, 1,2-es THP veszi át 110 vagy 130 lóerővel. Mozgalmas lesz tehát a jövő év is a Peugeot 308-as esetén. Addig is 5 év/100 000 km-re kiterjesztett garanciával kedveskednek a vásárlóknak, a 82 lóerős alapmodell ára 4 290 000 Ft, a legolcsóbb dízelért 4 980 000 forintot kérnek. Az autók már a kereskedésekben várják az érdeklődőket.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!