Formatervüket a márka személyautóinak hasonlatosságára alkották, alapjukat a 308-as és a C4 Picasso módosított, megerősített EMP2-es platformja szolgáltatja, és az azonos futószalagon készülő Toyota Proace-szel is közeli rokonságban állnak. Mindazonáltal a kerekeket megpróbálták minél közelebb helyezni az autó sarkaihoz, ezzel is növelve a hasznos teret. Lökhárítóját pedig a motorháztető rovására rajzolták az eddigieknél is nagyobbra, felkészülve a belvárosi parkolóhelyekért folytatott közelharcra. Hasonló megfontolásból az oldalsó koptatócsíkok méretét is megnövelték. A díszesebb megjelenésre vágyók a Look csomaggal cicomázhatják fel autójukat: színében a külsővel harmonizáló biztonsági övek, színre fújt lökhárítók, tükörházak, kilincsek és oldalcsíkok, valamint krómozott keret a hűtőmaszk, illetve a LED-es nappali menetfény körül.

A tempomat és a limiter alapfelszerelés, de az extralista így is végeláthatatlan A tempomat és a limiter alapfelszerelés, de az extralista így is végeláthatatlan

Személyautós kapcsolatának köszönhetően a Jumpy, Expert páros rendelhető a kategória legkisebb kocsiszekrényével. Elődjénél 95 milliméterrel rövidebb az első túlnyúlása és 75 mm-rel a tengelytávja, ülése ugyanakkor 110 milliméterrel feljebb került. A legkisebb modell szerény méretének előnye, hogy 1,9 méter magas kasztnijával sok parkolóházba is behajthat.

A személyautókkal ellentétben az EMP2-es padlólemez nem tartalmaz kompozitot. A tank 70, az Adblue-tartály 22,4 literes. Utóbbit 15 ezer kilométerenként kell feltölteni A személyautókkal ellentétben az EMP2-es padlólemez nem tartalmaz kompozitot. A tank 70, az Adblue-tartály 22,4 literes. Utóbbit 15 ezer kilométerenként kell feltölteni

Az áruszállító változatok két- vagy háromszemélyes fülkével és háromféle raktérméretben készülnek (3,3-4,0 m). Felszereltségi szintből is ugyanekkora a választék. Teherbírás tekintetében nincs különbség közöttük, már a legkisebb is 1,4 tonnát bír, ez kategóriaelső, három euro-raklapot viszont csak a leghosszabb változat nyel el. A hosszított utastérrel készülő példányok Standard és Long kivitelei hatszemélyesek, rakterük 3,2 vagy 4 köbméteres, illetve nyitható válaszfallal rendelve 5,5 köbméteresre bővíthető.

A Jumpy és az Expert karbantartási periódusa 40 ezer km vagy 2 év A Jumpy és az Expert karbantartási periódusa 40 ezer km vagy 2 év

Ez utóbbi az új modell legérdekesebb megoldása. A variálható elrendezésű fülke igény szerint lehet hagyományos háromszemélyes, vagy a jobb szélső ülés lapját felhajtva, a válaszfalat kinyitva, 1,16 méterrel megnövelhetjük a raktér hosszát, 5,18 méterbe pedig már sok minden befér! Mivel a rakomány a lábtérbe nyúlik, a kilátást nem korlátozza, csupán arra kell vigyázni, nehogy a létra mellett a festékes vödör is előrecsúszhasson a raktérből. Végül guruló irodává is átrendezhetjük a fülkét, a középső férőhely előrebillentett ülőlapja ugyanis nagyobbacska polcot rejt, alatta pedig értékes tárolóhelyet találunk.

A műszerfal elrendezése logikusnak és ergonomikusnak tűnik, noha statikus bemutatón nehezebb az ilyesmit felmérni, mint egy menetpróbán. Az ugyanakkor biztos, hogy a felszereltségre nem lehet panasz! Igazán praktikus megoldás például a láblendítéssel aktiválható tolóajtó-nyitó mechanizmus. A kulcs nélküli rendszer elemeként csak akkor aktív, ha kellő közleségben vagyunk az autóhoz, ha pedig eltávolodunk tőle, automatikusan be is csukja a tolóajtót és visszazárja a kocsit. Említésre méltó extra a szórakoztató és információs rendszer is. A héthüvelykes érintőképernyős kijelzőről érhetők el a navigáció, a médiaeszközök és a telefon is. Utóbbi Apple CarPlay vagy Mirrorlink funkciójával a mobilunk érintőképernyőjének szerepét is betölti. A TomTom „fejegység” képességei egyébként két nagy csoportra oszthatók. Első és hátsó kamerával kombinálva tolatókamera, sebességkorlátozás-, sávelhagyás-, holttér- és éberségfigyelő, illetve reflektor/tompított fény kapcsoló feladatokat lát el. Ha pedig radarral is kiegészítjük, adaptív sebességszabályzó, aktív vészfékasszisztens és ráfutásriasztás funkciókkal bővül az arzenál. A listát a vetített kijelző teszi teljessé.

A szabványos parkolóházakba is beférnek a PSA ikrei, a szállítást a meghosszabbítható raktér teheti egyszerűbbé A szabványos parkolóházakba is beférnek a PSA ikrei, a szállítást a meghosszabbítható raktér teheti egyszerűbbé

Sajnos a valósidejű forgalomfigyelés, parkolóhely-keresés, időjárás-, valamint fix traffipax-előrejelzés, illetve flottakövető funkciók Magyarországon nem lesznek elérhetők. A TomTom térkép ugyanakkor ingyenesen frissíthető, még ha manuálisan is kell elvégeznünk. Sőt, telefonra telepíthető alkalmazással a fogyasztásunkat és a megtett úttal kapcsolatos legalapvetőbb paramétereket is nyomon követhetjük.

Az EMP2 padlólemezből adódóan előre pseudo-MacPherson futóművet építenek be, elektrohidraulikus kormányrásegítéssel, hátra pedig terhelésfüggő csillapítású, aszimmetrikus háromszög-lengőkarost. Mindkét tengelyt tárcsafékekkel szerelik fel. A hátsó futómű egyébként a DANGEL 4×4-es hajtásával is kompatibilis, így az Expert és a Jumpy 2,0 literes, kézi váltós modelljei összkerékhajtással és akár 60 milliméterrel megemelt hasmagassággal is rendelhetők. Sőt, ettől függetlenül, akár alsó motorvédelmet, megemelt futóművet és nagyobb teherbírást is kérhetünk az építőipari csomagban. Az Euro-6-os normák miatt SCR és DFP (szelektív katalitikus redukció, valamint dízel részecskeszűrő) csökkenti az emissziót, így viszont Adblue-ra is szüksége van az autónak.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!