Az új BMW természetesen nem csak “autós” megoldásai miatt számít szenzációnak. A K 1200 GT egy új kategória, a luxus sporttúragépek úttörőjeként elsőként ötvözi a legmagasabb utazókényelmet a sportmotorokéhoz hasonló menetteljesítményekkel. A túragépek fejlesztésénél eddig elsősorban a kényelem és a komfort játszotta a főszerepet, a lóerőhajhászás sosem volt a gyártók fő célja. A BMW azonban radikálisan változtatott ezen az elven, igaz, erre már tavaly lehetett számítani, amikor a müncheni cég kihozta történetének két legerősebb motorját: a 163 lóerős K 1200R naked bike-ot, valamint a 167 lóerős K 1200 S sportmotort. Nos, az új óriásgép megkapta a két előbb említett motor soros négyhengeres, 1157 cm3-es erőforrását.

Erő és dinamizmus

A hengerenként négyszelepes blokk a K 1200 GT-ben 152 lóerős, tehát immár a BMW újdonsága a világ legerősebb túragépe – az eddigi csúcstartó, a Yamaha FJR 1300 144 lóerős. A sportmotorokat idéző erőhöz természetesen attraktív menetteljesítmények párosulnak. Ez az állítás annak ellenére igaz, hogy a K 1200 GT száraz tömege 249 kg. Az újdonság 3,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre, ez az adat egyébként szintén új rekord a túramotorok között. Az új K 1200 GT másik jellegzetessége a hihetlenül lapos nyomatékgörbe, hiszen már 3000-es fordulattól rendelkezésre áll a maximális nyomaték 75 százaléka. Az óriás nemcsak a blokkot, hanem a futóművet is megkapta a K-sorozat többi tagjától. Elöl és hátul a BMW saját fejlesztésű futóművei találhatók, amelyeket direkt a nagy teljesítményű motorokhoz fejlesztettek a mérnökök. Elöl a fokozott csavarodási merevségű Duolever-rendszer található, amely hatásosan akadályozza meg az erős fékezésekkor fellépő úgynevezett bebólintást.Hátul Paralever-rendszer dolgozik, amely évek óta a BMW egyik legtökéletesebb fejlesztése, hiszen egyszerre képes hatékonyan ellátni az erőátvitel és a hátsó kerék vezetésének a feladatát. A Paralever-rendszer kialakításánál fogva előnyösen befolyásolja a himbarendszerrel kapcsolódó lengéscsillapító reakciókészségét és progresszióját, valamint csökkenti a rugózatlan tömeget is.

Autós luxus

A teljesítmény- és nyomatékadatok hallatán arra is gondolhatnánk, hogy az új K 1200 GT elsősorban sportmotor és csak másodsorban túragép. Ez viszont nem így van, hiszen a BMW kínosan ügyelt arra, hogy tökéletesen betartsa a túragépek eddig megszokott felszereltségi irányelveit. Az erő és a nyomaték tehát csak egy plusz elem a minél nagyobb biztonság, kényelem és komfort mellett. Az új K 1200 GT minden eddiginél biztonságosabb, kényelmesebb és komfortosabb, hiszen a BMW elsősorban az autógyártásban szerzett tapasztatait használta fel. A második generációs K 1200 GT-n szinte minden állítható, mindent a személyre szabott tökéletes ergonómia érdekében fejlesztettek. Az ülésmagasság 820 és 840 milliméter között állítható, sőt extraként alacsonyabb nyeregkombináció is rendelhető (800-820 mm). A kormány magassága négy fokozatban állítható, s az üléshez mért távolsága is módosítható 40 milliméterrel. A szélvédőplexi magassága 10 centis tartományon belül fokozatmentesen, elektronikusan állítható a kormányon lévő gomb segítségével. A magasabb növésű motorosoknak opciós tartozékként 60 milliméterrel magasabb plexit is kínál a BMW. A kényelem és a komfort mellett a menetbiztonság tekintetében is minden igényt kielégít a K 1200 GT. A nagy teljesítményű K- és R-sorozat modelljeihez hasonlóan a K 1200 GT is megkapta az EVO-fékeket. Elöl két 320 milliméteres féktárcsa és négydugattyús nyergek találhatók, míg hátul kétdugattyús féknyeregben fut a szimpla, 294 milliméteres tárcsa. A biztonságot fokozza a szintén a nagy teljesítményű és nagyobb súlyú motorokhoz kifejlesztett Integral ABS-rendszer is. Ennél a fékkar az első és a hátsó féket működteti, míg a fékpedál csak a hátsó fékre hat. A K 1200 GT alapfelszereltségéhez tartozik még a betétkopás-kijelző is. A BMW persze a parkolás közbeni biztonságra is gondolt. A modellt elektronikus indításgátlóval szerelték fel, amely az autókban már megszokott rendszer mása. Azaz a BMW a slusszkulcsba helyezte a kódolt chipet, amely a gyújtáskapcsolóba beépített jeladó révén létesít kapcsolatot a motorelektronikával. Az autós érzést erősíti a műszerfalon elhelyezett információs egység is, amelyen az összes fontos adat megjelenik. A digitális kijelzőn ellenőrizhetjük a hűtővíz hőmérsékletét, a benzin mennyiségét és az azzal megtehető kilométerek számát is.

Mindent bele

A BMW hű volt önmagához ama tekintetben is, hogy a K 1200 GT-hez számos extratartozék rendelhető. Ezek közül az első számú szenzáció a xenon fényszóró. A hagyományos halogénizzó alternatíváját úgy tervezték, hogy megakadályozza a zavaró szórt fény kialakulását, azaz ne vakítsa el a szembejövő forgalmat. A masina ezenkívül kérhető markolat- és nyeregfűtéssel, riasztóberendezéssel, tempomattal, valamint a luxusautókra jellemző műszerekkel is. A konfiguráció során fedélzeti számítógép is rendelhető, amelynek segítségével ellenőrizhetjük a motorolaj mennyiségét, az átlagsebességet és az átlagfogyasztást, valamint a külső hőmérsékletet is. Az új K 1200GT mindezeken felül akár guminyomás-ellenőrző rendszerrel és elektronikusan állítható futóművel is kérhető. Utóbbi segítségével akár menet közben is módosíthatunk a rugóelőfeszítésen és a lengéscsillapításon. Három alapmód – egyszemélyes, egy személy plusz csomag, illetve két személy plusz csomag – közül válaszhatunk, majd ezeken belül eldönthetjük, hogy milyen vezetési stílusban, kényelmesen, semlegesen vagy sportosan kívánunk motorozni.