Leszorítóerő tekintetében is csúcsra járatták a modellt, 200 km/óránál 140 kg-ot „termel” az autó Leszorítóerő tekintetében is csúcsra járatták a modellt, 200 km/óránál 140 kg-ot „termel” az autó

Nem is lenne hű önmagához a Ferrari, ha az új modell nem múlná felül elődjét minden tekintetben. A 458 Italiában új fejlesztésű 4,5 literes, V8-as, atmoszferikus motor dolgozik 570 lóerős teljesítménnyel, a hátsó tengely előtt, hosszában beépítve. A maximális teljesítményét 9000-es fordulaton produkáló erőforrás 127 lóerős literteljesítménye nemcsak a maranellóiaknál abszolút csúcs, de a tömeggyártású vetélytársak között is. Mindezt megfejelték a Californiából érkező, de átdolgozott hétfokozatú, duplakuplungos váltóval, amely 0,06 szekundum alatt kapcsolja a fokozatokat. A bivalyerős motorral és a villámgyors sebességváltóval 3,4 másodperc elteltével éri el a 100 km/órát. Szintén elismerésre méltó az autó 325 km/órás végsebessége, aminél házon belül csak az 599 GTB Fiorano tud többet. Az F430-ashoz viszonyítva a motor károsanyag-kibocsátása drasztikusan csökkent, a 420 g/km-es értéket 320 g/km-re szorították le. Sőt, a fogyasztás is lényegesen kedvezőbb, a gyári adatok szerint 13,7 literrel is beéri az új Ferrari.

Az Itáliában nincsnek bajuszkapcsolók, a kormányról működtethető az irányjelző és az ablaktörlő Az Itáliában nincsnek bajuszkapcsolók, a kormányról működtethető az irányjelző és az ablaktörlő

F–1-es technika és gyönyörű vonalak 
A széles körben alkalmazott könnyűfémeknek és szénszálas anyagoknak köszönhetően a nóvum tömege mindössze 1380 kg, ez 70 kg-mal kevesebb, mint amennyit az F430-as nyom. A Michael Schumacher segítségével továbbfejlesztett elektronikusan vezérelt, önzáró differenciálművel (E-Diff) és kipörgésgátlóval (F1 Trac) a kanyarsebesség és a kigyorsításkor való tapadás új értelmet nyer, utóbbiban 32%-kal jobb az Italia az F430-asnál. Mindezt az autó központi „agya”, az ECU-rendszer vezérli, amely összhangot teremt a menetstabilitással kapcsolatos elektronikus berendezések között. A „prefill” fékrendszer is elképesztő technikai színvonalról tanúskodik. Ha a vezető lelép a gázról, a fékdugattyúk a fékezés megkezdése nélkül mozgásba (készenléti állapotba) jönnek, így a pedálra taposva szempillantás alatt képes megállni az autó, 100 km/óráról 32,5 méteren!

Ilyet még nem láttunk Ferrarin: három kipufogócső a farrészen Ilyet még nem láttunk Ferrarin: három kipufogócső a farrészen


A modell letaglózó külleméért a Pininfarina stúdió felelt, ők álmodták meg a 4,5 méter hosszú, közel 2,0 méter széles és csupán 1,2 méter magas, áramvonalas karosszériát. Arányaiban egy kicsinyített Enzónak tűnik az Italia, ám a motor szívónyílásait, amelyek az előd esetében a hátsó kerekek felett, feltűnő helyen voltak, most a hátsó oldalablakok sarkába rejtették. Az eddigi képek és információk alapján az F430-as aligha kaphatott volna méltóbb utódot.