Míg az előző Fiesta ST-be 2,0 literes, 150 lóerős szívómotort épített a Ford, addig az újdonság a mai trendeknek megfelelően turbómotorral készül. Az 1,6 literes EcoBoost egység 182 lóerőt teljesít, ami természetesen sok, de manapság több vetélytárs is akad 200 lóerővel, így valamilyen más területen kell nagyot alkotnia a Fordnak, ha azt akarja, hogy komolyan vegyék ebben az elit társaságban. Ennek megfelelően látványos kis méregzsákot faragtak az egyébként jámbor kisautóból, a farrészen raliautókat megszégyenítő diffúzor és tetőspoiler díszeleg, míg az autó elején szinte földig érő spoilerezés árulkodik a vadságról.

Mi kell még? Izmos turbómotor, közvetlen kormányzás és pontos sebességváltó jellemzi a Fiesta ST-t Mi kell még? Izmos turbómotor, közvetlen kormányzás és pontos sebességváltó jellemzi a Fiesta ST-t

Az egyetlen ami miatt nem győzött meg teljesen, az a belső: a navigáció és az audiorendszer kezelhetősége hagy maga után némi kívánnivalót, de az már sokkal nehezebben bocsátható meg egy ilyen kisautónál, hogy alig van különbség egy normál Fiestához képest. Persze a Recaro ülések remekül tartanak, ám ez a belső nem csábít száguldásra. Pedig az ST nagyon tud sietni. 6,9 másodperc alatt gyorsít 100 km/órás tempóra, a turbómotor pedig négyhengeres mivolta ellenére gyönyörűen szól. Ezt a Focus ST-ben debütált sound symposer rendszernek köszönhetjük, amely a szívócsonkra épített berendezésként mesterségesen felerősíti a motorhangot. Ha hozzávesszük,
hogy a nyomaték szinte alapjárattól rendelkezésre áll, s hogy az EcoBoost étvágya mintegy 20%-kal alacsonyabb a korábbi modellénél, már senki sem fogja hiányolni a szívómotort. Az igazsághoz azonban hozzátartozik, hogy bármennyire is erős és nyomatékos az ST motorja, ezt bizony a konkurensek is tudják, ezért Ford inkább azt az utat választotta, hogy viszonylag kényelmessé tette az autót, ami ritkaság ebben a mezőnyben.

Sportmodell létére komfortosak az ülések Sportmodell létére komfortosak az ülések

Nem jár kompromisszummal a sportosság

A Ford eddig is legendásan jó futóműveket készített, s ezt a tudományát az ST-nél is sikeresen kamatoztatta. Ez az autó úgy feszes, hogy közben nem érzünk meg minden csatornafedelet, ami azért fontos, mert bármennyire is a sportosság adja el ezeket a kis torpedókat, a legtöbben úgysem versenypályán használják. A váltó és a kormányzás nem kíván határozott kezet, ahogyan a kuplungpedál kinyomásához sem kell nagy erő. Tehát ebben az értelemben nem esett túlzásokba a Ford. Ugyanakkor megvan a lehetőség arra, hogy jókat kanyarogjunk vele, mert forszírozott tempónál is igen semlegesen viselkedik.

Ha feszegetjük a határokat, jóindulatú alulkormányzottság jellemzi, de mint a legtöbb izmos fronthajtásúnál, itt is érezhető némi hajtási befolyás, ha szűk fordulókból szeretnénk kilőni. A korábbi ST-vel ellentétben a menetstabilizátor három fokozatban állítható, így van némi játéktere a vezetőnek: „On” módban maximálisan vigyáznak ránk az elektronikus őrangyalok, ám „Wide Slip” módban a kipörgésgátló már nem segít, végül pedig „Off” állapotban az ESP egyáltalán nem avatkozik be.

Lelkesen pörög az 1,6-os turbó, és a hangja is meglepően jó Lelkesen pörög az 1,6-os turbó, és a hangja is meglepően jó

Az újdonság a 6 170 000 forintos árával nem tartozik a jutányos vételárú modellek közé, főleg, hogy a felszereltség tekintetében kissé fukar a Ford. A riasztóberendezést és a tempomatot ilyen alapár mellett nem elegáns extraként kínálni.

17 colos felnik, piros féknyergek, diffúzor és tetőszárny 17 colos felnik, piros féknyergek, diffúzor és tetőszárny

Ford Fiesta ST
Összlökettérfogat: 1596 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 134 kW (182 LE) 5700/perc
Max. forgatónyomaték: 240 Nm 1600/perc

Hossz./szél./mag.: 3982/1709/1495 mm
Tengelytáv: 2489 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1163/412 kg
Csomagtér: 290 l
Üzemanyagtank: 42 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,9 s
Max. sebesség: 220 km/h
Város/országút/vegyes: 7,9/4,8/5,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 138 g/km
A modell alapára: 6 170 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!