Ahogyan a Porsche a 911-es Carreránál és a Carrera S-nél turbómotorra váltott, úgy a Boxsternél is megtörtént a nagy átállás, ám utóbbinál hat helyett immáron csak négyhengeresek a motorok. A Porsche ezt azzal is kommunikálja, hogy a Boxster felvette a 718-as előtagot, amellyel az 50-es évek legendás, négyhengeres versenyautójára, az ős-718-asra utalnak – többek között Graham Hill is nyert a könnyű torpedóval. A névválasztásra nem lehet csupán marketingfogásként tekinteni, a Porsche mai kínálatában a Boxster/Cayman középmotoros sorozat tagjai a leginkább vezetőközpontú autók, már ha eltekintünk a 911 GT3-as utcai versenygéptől.

Az érintőképernyős PCM multimédia-rendszer és az átrajzolt kormány árulkodik a frissítésről. A menetprogram-választó a volánon kapott helyet Az érintőképernyős PCM multimédia-rendszer és az átrajzolt kormány árulkodik a frissítésről. A menetprogram-választó a volánon kapott helyet

Ez még akkor is így van, ha csökkent a lökettérfogat: az alapváltozatban 2,0 literes blokk dolgozik 300 lóerővel, míg az S-verzióban 2,5 literes egység 350 lóerővel. A Porsche ahelyett, hogy értelmetlen lóerőversenybe ment volna bele (a legerősebb négyhengeres továbbra is a Mercedesé 381 lóerővel), olyan karakterisztikával ruházták fel a 2,5-ös egységet, ami a szívómotorokra jellemző. A gázreakció tökéletes, a motor nyomatéka nem esik be a fordulatszám-tartomány utolsó szakaszában, a pörgősség pedig akármelyik atmoszferikus blokk becsületére válna, a 718 Boxster S 7500-ig foroghat.

Az új, 2,5 literes turbómotor 35 lóerővel és 60 Nm-rel múlja felül a korábbi 3,4 literes szívó hathengerest Az új, 2,5 literes turbómotor 35 lóerővel és 60 Nm-rel múlja felül a korábbi 3,4 literes szívó hathengerest

A végeredmény egyik oka abban keresendő, hogy a 350 lóerős boxermotor a 911-es Turbóé mellett az egyetlen sorozatgyártású benzines, amelynél a turbófeltöltő változó geometriájú, vagyis nagyon széles skálán lehívható a kirobbanó erő. Ahhoz képest, hogy négyhengeresről van szó, a hangélmény is stimmel, főleg, hogy ott bömböl mögöttünk a motor, de ha őszinték vagyunk, e téren a korábbi generáció nagyobb színházat csinált maga körül. Viszont a nyomatékrugalmasság valósággal megdöbbentő, érzésre az izmosabb 911-esek szintjét hozza – a 718 Boxster S a feláras PDK-váltóval 4,4 másodperc alatt katapultál 100-as tempóra. Az újdonság igazi aduja persze továbbra is a közvetlenség: az a viszonylag rövid menetpróba után is egyértelművé vált, hogy a vezető az autóval gyorsan egy egységgé kovácsolódik. A 10%-kal közvetlenebb kormányzás és a futómű az élvezetrol szól, ennél a modellváltásnál nem volt cél a komfortszint emelése. Utóbbin persze segíthet a PASM adaptív csillapítás, de bárhova kapcsolunk, a 718 Boxster S akkor is igazi sportkocsi marad.

Az opcionális sportfutómű 20 mm-rel csökkenti a hasmagasságot Az opcionális sportfutómű 20 mm-rel csökkenti a hasmagasságot

Bármennyire is minimálisnak tűnnek a külső változások a felmenőhöz viszonyítva, az új és a korábbi modell között mindössze a csomagtérfedél, a szélvédő és a vászontető a közös pont, egyébként nemcsak a karosszériaelemeket cserélték le, hanem még a hátsó vázszerkezetet is átalakították a turbómotor hűtésigénye miatt.

Hogy a Boxstert a vásárlók mennyire kívánatosnak tartják, arra azt hiszem, nem kell jobb példa annál, mint hogy a most megrendelt autókra egészen tavaszig képesek várni a vevők, a gyártókapacitás és a magyarországi kvóta egyszerűen nem engedi a gyorsabb szállításokat. Az biztos, hogy a vevők nem az árérzékeny körből kerülnek ki, hiszen a bázismodell 18,7 milliót kóstál, ám egy igazán „életszerű” Boxster S PDK-váltóval és néhány extrával már inkább a 25-30 milliós szinten mozog.

Porsche 718 Boxster S
Összlökettérfogat: 2497 cm3
Hengerek/szelepek: B4/16 turbó
Max. teljesítmény: 257 kW (350 LE) 6500/perc
Max. forgatónyomaték: 420 Nm 1900-4500/perc
Hossz./szél./mag.: 4379/1801/1280 mm
Tengelytáv: 2475 mm
Saját tömeg: 1385 kg
Csomagtér: 275 l
Üzemanyagtank: 64 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 4,4 s
Max. sebesség: 285 km/h
Átlagfogyasztás: 7,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 167 g/km
A modell alapára: 22 872 396 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!