Ma már a Vitara határozza meg a Suzuki autómárkát Magyarországon, a cég kutatása szerint csak a negyvenes korosztálytól felfelé számít a Swift a Mi autónknak – jó pár éve már Japánból importált termékről van szó. Új kihívást jelent a forgalmazónak, hogy három hónapos átfutással előre kell rendelni az autókat, és egyelőre nincs tapasztalati érték, mennyi aranysárga-fekete vagy épp kék-fekete autó talál majd gazdára; egyelőre a webes konfigurátoron elvégzett összeállításokra támaszkodnak, szóval ha színesebb választékot (raktárkészlet) szeretnének, tessék szorgosan használni a Suzuki weboldalát.

Nem változott a műszerfal, leszámítva a díszbetét új szürke árnyalatát

A modellfrissítés során az alacsony fogyasztásra hegyezték ki az új erőforrást, amely 10%-ot vesztett a teljesítményéből, de aggódni nem kell, az új erőforrás nyomatékleadása olyan, hogy a hétköznapi fordulatszám-tartományokban nem csökkent az ereje. Változatlanul 3 lóerővel és 50 Nm-rel segít az indítógenerátor, fontos változás, hogy háromszor nagyobb kapacitású az akkumulátora, tehát többet tud segíteni a korábbinál rövidebb löketű és nagyobb kompresszióviszonnyal rendelkező szívómotornak.

Immár nem robotváltót, hanem fokozatmentes automatikus egységet kínálnak azoknak, akik nem akarnak saját maguk kapcsolni, és tényleg előrelépést jelent ez a változás. Nagyon jól eltalálták a váltóvezérlés programozását, kis gázra kicsit pörög csak fel a motor, közepes gázra is csak 3000–4000/perc környékére tornássza fel a fordulatot, a Swift mégis jól gyorsít – a 12 voltos lágyhibrid extra nyomatéka jól jön ilyenkor. Tényleg csak kíméletlen gázpedálkezeléssel lehet elérni, hogy a leszabályozási fordulat közelében, 6000/perces fordulaton üvöltsön a motor, amikor gyorsítunk, de ez valószínűleg nem lesz jellemző üzemmód. Nem csak városban jelent előnyt a fokozatmentes automatikus váltó, ott ugye a kapcsolás terhétől szabadítja meg a sofőrt, de autópályán is hasznos lehet, mert csökkenti az üzemi fordulatot. Az ötfokozatú, kézi kapcsolású váltóval 130 km/órás tempónál 3400-3500/percen üzemel az erőforrás, a fokozatmentes automatánál ilyenkor jórészt 500-zal alacsonyabb fordulatszámot mutat a műszer. Persze a szerkezet működéséből adódóan változik a fordulat, ami lemehet akár 2500/percre (lassítás), de akár 4000/perc fölé is felugrik (emelkedőn gyorsítás) annak függvényében, hogy mit parancsol a távolságtartó tempomat.

A kis külméretekhez képest egészen jól el lehet férni az utastérben

A kanyarvadászat során érezhető a kisebb teljesítmény, de a sportos vezetőknek még mindig ott a turbómotoros alternatíva, a 48 voltos lágyhibrid hajtással ellátott, 130 lóerős Suzuki Swift Sport. Változattól függően 100-150 ezer Ft-ot drágult a Swift, gazdagabb lett a szériafelszerelése, az akciós indulóár 3,99 millió Ft.

Könnyű a Swift, semlegesen fordul, jól lehet lendületből autózni vele