Már kívülről is szembetűnő a fülke szokatlan fizimiskája: döntött szélvédő, előrefelé keskenyedő trapézforma, lekerekített tető. Noha a beltérből csípnek le egy-egy centit itt-ott, sokat számítanak a légellenállás csökkentésében. Csakúgy, mint az oldalburkolatok az alvázon, a kiegészítő ajtótoldatok, vagy épp az első lámpákba épített légterelő. A tetőspoiler elektromosan állítható, az oldallégterelők pedig behajthatók. Fontos ez, mivel nagyon sok múlik azon, mennyire sikerül eltüntetni a vontató és a pótkocsi közötti rést.

Egyszerű, mégsem hiányzik semmi a pihenéshez. Fotó: Karlovitz Ákos Bálint
Egyszerű, mégsem hiányzik semmi a pihenéshez. Fotó: Karlovitz Ákos Bálint

Annak érdekében, hogy az idő szorítása se ronthasson az összképen, a teljesítményorientált „power” üzemmódot száműzték, a menetszabályzóhoz ugyanakkor háromféle beállítást rendeltek. Az első a legtakarékosabb, 13 km/óra sebességingadozást engedélyez a domborzati viszonyok függvényében, míg a középállás nyolcat. A harmadik leginkább akkor jön jól, ha sietni kell, ez ugyanis 3 km/órás kilengéssel, gyakorlatilag mindig tartja a tempót. Nekem persze könnyű dolgom van, nem rohanok sehova, a legtakarékosabb beállítással autózva kihasználhatom a 40 tonna kinetikus energiáját. Ebben az Optivision domborzatfigyelő is segít, így lesz csak igazán hatékony a hosszú távú fuvarozás. Értelemszerűen a váltóban is takarékos program érvényesül, amely például szabadon futást is lehetővé tesz, elvégre úgyis tudja az autó, mikor jön az emelkedő, mikor kell felépíteni a turbónyomást. A jármű legnagyobb sebességét 85 km/órára korlátozzák. Az Optifuel modellek komoly súlycsökkentő programon esnek át: az alumínium levegő- és üzemanyagtartály 50% megtakarítást hoz, a felnik 200 kilogrammnyit, a nyereg pedig 22-t. Hasonlóképp redukálható a súrlódásból fakadó veszteség is. Ennek legkézenfekvőbb módja a kisebb gördülési ellenállású abroncsok felszerelése, de a kikapcsolható légkompresszor vagy épp a változó térfogatáramú kormányszervó-szivattyú is számszerű eredményt produkál. Az sem véletlen, hogy e kivitelhez csupán kétféle, 11 literes motor választható, 430, illetve 460 lóerős teljesítménnyel. Mindazonáltal a vontató csak a szerelvény egyik fele, amely mit sem ér a megfelelő pótkocsi nélkül. A vontató mögé bekanyarodó alvázburkolat végigfut a jármű hátuljáig, és becsomagolja a kerekeket is. Hatalmas ellenállást fejt ki ugyanis a pótkocsi alatt kavargó, a pótkeréken, szerszámos ládákon megtörő levegő. Mivel a szerelvény mögött keletkező légörvények szó szerint visszahúzzák az autót, a farrész kialakítása is egyedi. Alul diffúzorok, oldalt légterelő nyílások, felül pedig íves tető segítik a levegő turbulenciamentes áramlását. A szakma ezen elgondolás mentén kezdett küzdeni az európai jogalkotókkal a szabvány pótkocsik végére szerelhető légterelők engedélyeztetéséért. Ha ugyanis a spoiler kilóghat hátrafelé, az ugyan pár centivel túllépi a most megengedett hosszt, ám nagyon komoly megtakarítást eredményez.

Kulcsszerep jut a pótkocsinak is, hátulról látszik igazán a sok légterelő elem
Kulcsszerep jut a pótkocsinak is, hátulról látszik igazán a sok légterelő elem

Tudatmódosítás
A gyártó a feje tetejére is állhat, ha maga a sofőr nem partner a takarékoskodásban. Épp ezért minden Optifuel teherautóhoz képzés is jár, amelynek keretében megtanítják a sofőröknek, hol tudnak a legtöbbet fogni, mire kell leginkább odafigyelni. Nem arról van szó, hogy a gépkocsivezetők ügyetlenek lennének, egyszerűen csak a mai autókat másként kell kezelni, együtt kell tudni működni a számítógéppel. Ebben segít az Optifleet flottakövető rendszer is, amely valós időben figyeli a kamion minden rezdülését. Nem csak arra figyelmeztet, mikor kell szervizbe menni, de a sofőr munkáját is folyamatosan elemzi.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!