Az érintőképernyő mellett a fizikai gombokat is megtartották

2009-ben szabályosan megbotránkoztatta a piacot a BMW a nehezen bekategorizálható 5-ös GT bemutatásával. A ferdehátú 7-esként emlegetett ötajtós kényelmes és praktikus volt, de a márka rajongói sem tartották szépnek. A bajorok belátták tévedésüket, levonták a tanulságot, és megfutamodás helyett újragondolták a konstrukciót.

Sofőrös limuzinok kényelmét nyújtja, de azoknak szánták, akik szeretnek maguk vezetni

A kissé tohonya előd után sportos irányba tolták a formatervet. Bár a 3-as GT-hez hasonlóan még mindig vaskos a karosszéria, sokkal nyúlánkabbak a vonalai, szerencsésebbek az arányai, a többi BMW-ről ismerős stílusjegyeket pedig úgy kapta meg, hogy azok valóban izgalmasabbá tegyék a feltűnően hasznosnak szánt autót. A továbbra is magyarázatra szoruló koncepció szerint az 5-ös kombi praktikumát a 7-es limuzin kényelmével vegyíti, olyan, 6-os sorozathoz köthető megoldásokkal, mint a kupés tetőív, vagy a keret nélküli ablakok. Mindezt a hagyományos modellekénél magasabb üléspozícióval, szokatlanul tágas utastérrel és a sofőrös autók kényelmét nyújtó hátsó üléssel. Hogy valójában kinek van szüksége a 6-os GT-re, majd a piac eldönti, mi észak-amerikai nyugdíjasokat tudunk elképzelni a kormánya mögött, ahol egyébként a többi BMW-hez hasonlóan jó vezetési élmény várja a jövőbeli tulajdonosokat.

Méreteire rácáfolva mozgékony és fordulékony, hála a 150 kilós súlycsökkentésnek és a feláras hátsókerék-kormányzásnak, ami elektronikus lengéscsillapítás- és karosszériadőlés-szabályzással, sőt összkerékhajtással is kiegészíthető. Alapesetben elöl az 5-ös acélrugós, hátul a 7-es légrugós futóműve dolgozik automatikus szintszabályzással, de aki állítható hasmagasságra vágyik, előre is kérhet légrugókat. Légellenállási együtthatója csak Cw 0,25, ez többek között az aktív hűtőrácslamellák és az első kerekek mögötti levegőkilépők érdeme, az ideális légáramlást automatikusan felnyíló légterelő segíti. Komfortszintje közelebb áll a 7-eséhez, hangszigetelése példás, még az elektromos mozgatású ablakok is lelassítanak, mielőtt becsukódnak.

Csomagtartója nagyobb, mint az 5-ös Touringé

Luxusautóhoz méltó, motoros mozgatású első masszázsüléseihez illően kényelmesek a kifejezetten ehhez a típushoz fejlesztett hátsók is, a támladőlés szabályozható, a fejtér bőséges, a lábtér fejedelmi. Csomagtartója 110 literrel nőtt, 610-ről – 100 liter plusszal – 1800-ra bővíthető. A BMW-nél elérhető extrák szinte mind rendelkezésre állnak a G32-eshez, amely a vetített műszeregység, a 70%-kal nagyobb felületű, színes Head Up Display, a 10,25 colos, akár hang- vagy gesztusvezérléssel is működtethető érintőképernyő és a hátsó monitor mellett a már félig önvezető funkciókat is megkapta, bár egyelőre csak a vezető támogatására, nem pedig helyettesítésére valók.

Ablaktörlő helyett automatikusan vagy gombnyomásra nyíló légterelő került az ötödik ajtóra

A portugáliai bemutatón az amerikai karakterhez legjobban passzoló hathengeres 40i motor repítette méltóságteljesen az 1,8 tonnás GT-t. Forgalmazása két benzines és két dízelmotorral indul, minden kivitel 8 fokozatú automatikus váltóval készül. Pozícióját jól érzékelteti, hogy az 5-ös Touring és a 7-es limuzin közé árazták be.