amts1

Az Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is a bevált recept szerint főznek, nem véletlenül, hiszen hosszú ideje hagyomány már a nyilvános autóépítésük. Az AMTS programjai között hatodik éve szerepel a háromnapos autóépítés: az elkészült járművek közül tavaly egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került kisorsolásra. A csapat eddigi legkomolyabb mutatványa egy új Ford Mustang élő átépítése volt 2015-ben, mely az első Európába érkezett példányok közül került ki.
amts2
A kiállítás területe azonban megtelt, idén öt pavilont és hatalmas szabadterületet töltenek meg az autók és a látványosságok, logisztikai okokból egyszerűbb volt előre elkészíteni a nyereményautót. Most is a nyilvánosság előtt, a WestEnd bevásárlóközpontban zajlott az építés, amely során a 200 lóerős benzinmotorral szerelt fekete TT Roadsterből elkészítették a KPMF cég matt-viperazöld fóliájával és a német Caractere R8-stílusú lökhárítóval szerelt gépet.
amts3
Akinek fenntartásai vannak a tuningolással szemben, az is megnyugodhat, mert itt nem csak látványos külső elemekkel aggatják fel az egyébként is attraktív fazonú autót, hanem például futóművét is mérnöki pontossággal hangolják a megnövelt motorteljesítményhez, valamint az új, nagyobb felnikhez. Ráadásul a közlekedésbiztonság maximális betartásával, amit a teljesen törvényes műszaki vizsga és a – példa értékűen – 100%-ig legális, forgalmi engedélybe bejegyzett módosítások  is igazolnak. Szerencsés új tulajdonosa tehát teljes biztonsággal és nyugalommal közlekedhet majd vele.
amts4
Az Audi TT Roadster kisorsolására az AMTS harmadik napján (március 26-án), közjegyző jelenlétében kerül sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: immáron 12. alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt, és ez már nemcsak Magyarország, de a közép-európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.
amts5
Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:
Carstyling.hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autó- és tuning kiállítása
GYMKHANA Országos Bajnokság – A látványos autósport exkluzív versenye
Rusty Rodders Hot Rod Show – Magyar Hot Rod Autóépítő Bajnokság és show
Magyarok a világ járműgyártásában – hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
Classic Automobil Show – restaurált / átépített klasszikus autók
Autómárkák, importőrök kiállítása – szalonautók, importőrök és koncepciók
Tuning találkozó és kiállítás – több száz magánépítő és klub bemutatkozása
Kabrió Kiállítás – exkluzív tárlat és vásár a legújabb „tetőtlen” modellekből
EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 24-25: 9:00-19:00 óráig március 26: 9:00-18:00 óráig.
További információk:
www.amts.hu

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!