Tavaly ilyenkor még úgy nézett ki ez a Volkswagen Scirocco, mint az a sok ezer társa, ami Európa útjait rója. A hétköznapi autók tömegéből ugyan kitűnt, de azért mégis egy nagyszériás, konfenkció-darab volt. Aztán a tavalyi AMTS-en három nap alatt alaposan megváltozott az élete.

Apró darabokra szedték, majd elkezdődött az optimalizálás. Nem egy kőkemény versenygép építése volt a cél, hanem egy feltűnő, de azért a magyar utakon is használható autót akartak összehozni. Persze a 19 colos felnikre szerelt 235/35 R19-es abroncsok és a nem igazán létező hasmagasság azért meg tudja nehezíteni a sofőr dolgát, de az átépítés óta már nagyjából 15 000 km-t gurult a gép különösebb probléma nélkül.

A 2009-es évjáratú autó motorterében az 1,4 literes, turbós-kompresszoros négyhengeres dolgozik, amelynek a működését optimalizálták; sportlégszűrő, csak a hátsó dob új a kipufogórendszerben, úgy lett érezhetően erősebb az autó, hogy közben nem ugrott meg a fogyasztása.

Az utastér átépítése során is odafigyeltek arra, hogy az átalakítás ne menjen a használhatóság kárára. Narancs cérnával varrott bőrrel vonták be az üléseket, és nagyobb tudású fejegység is került a középkonzolba, de megtartották az összes légzsákot, így a kormányt se cserélték le. A hifi beépítésénél is odafigyeltek például arra, hogy a látványosan elhelyezett mélynyomó pár perces szereléssel a raktér padlója alá fordítható, ilyenkor nyugodtan meg lehet pakolni a rakteret.

Szóval ezt a nagyjából 75 000 kilométert futott Volkswagen Scirocco-t lehet most hétvégén megnyerni az Autó-Motor Tuning Show alkalmából. A teljes árú felnőtt belépőjegyek tulajdonosai a főszínpadnál nevezhetnek egy pár kérdéses kérdőív kitöltése után, a sorsolásra vasárnap kerül majd sor. Pontos feltételeket, illetve az AMTS 2015 kiállítással kapcsolatos további információkat annak a weboldalán lehet megtalálni. Sok sikert!

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!