Kevés ilyen jó stílusban, érdekes és technikailag is finom megoldásokkal épített autó futkos az országban, mint Vaszilko Balázs Skodája. Az autó kinézeténél csak a sztorija jobb. Balázsék gyerekkori autója ilyen volt, és 2005-ben egy kávézós beszélgetésnél a barátja nem tudta, melyik kocsiról beszélnek neki. Így elszaladtak egy újságoshoz, ahol egy hirdetésből azonosítani lehetett a típust.

Aztán addig nézte a hirdetést, míg felhívta a tulajt, akiről kiderült, hogy egy 90 éves bácsi. Megvette tőle a kocsit. Átadáskor gyakorlatilag sérülésmentes volt a vas, attól eltekintve, hogy az odaúton a bácsi fellökött egy biciklist és meghorpadt a sárvédő. Még az 1975-ös merkúros számla és az eredeti szervizfüzet is megvan.

Az eredeti kormányt is bőr borítja Az eredeti kormányt is bőr borítja

Rali versenyautó is adott ötletet

Egy évig állt az autó a garázsban. Balázs éppen akkor kezdett el autókat kárpitozni, és arra gondolt, jó demoautó lehet az öreg farmotorosból. A kasztnit homokfúvatták, s néhány dolgot át is alakítottak. Így a dupla tűzfal egy részét kibontották és merevítőrudakat szereltek a helyére. A C-oszlopról leradírozták a szellőzőrácsot, viszont elöl kialakítottak egy nagyot, mivel oda került a hűtő – az ötletet a 70-es évek gyári Skoda S100-as raliautói adták. A fényszóró VW Golf I-eshez készült síküveges keresztmintával. Az eredeti okkersárga színt „horizontkék” váltotta.

Egy kis vitamin, egy kis ültetés

A motort ugyanilyen alapossággal dolgozták át, pontosabban lecserélték. Átalakították a motorbölcsőt, így befért az 1,3 literes Felicia motor, amelyhez négyfokozatú váltót illesztettek. Hogy kicsit izmosabb legyen a gép, kapott egy átalakított karburátort, egy 4-1-es kipufogóleömlőt – a végén Hayabusa dobbal – és nagyszelepes hengerfejet. A blokk az autó színét kapta, és sok motoralkatrészt is bebőrözött Balázs. Átépült a futómű is, spéci megoldásokkal, mivel a régi S110-eshez nemigen kapni sportrugókat! Előre újakat gyártatott Balázs, ezek pont akkorák, hogy az alsó lengőkar felfekszik a félbevágott gumibakon. Plusz a választott gumik által elöl 16 cm, hátul 8 cm az ültetés mértéke.

Minden apró részletre odafigyeltek Minden apró részletre odafigyeltek

Feljavították a fékrendszert, előre a Skoda Rapid négydugattyús fékrendszere került. Érdekes módon az autónak sok alkatrésze csereszabatos a VW Bogáréval, így az ajtózárak, a gyújtásoszlop, sok futómű- és váltóalkatrész. De például a kerék osztóköre is megfelelő, így a Skodára a „bogaras” körökben áhítattal emlegetett BRM-felnik kerültek, 5,5×15 col méretben, 165/50 R15-ös gumikkal.

A sárvédőn dicsőségtábla a készítésben részt vevők nevével A sárvédőn dicsőségtábla a készítésben részt vevők nevével

A bőrkárpit kétszínű, sok pepita mintával. Ilyen az ülések háta, de a tetőkárpit is. Egyébként mindent finom bor borít, még a műszerfalat is. Sok apróságot lecseréltek, így a kilincseket és az ablakkurblikat. Beszereltek egy hifirendszert, Sony fejegységet Sinusline komponens szettel, no meg egy zárt ládát MacAudio erősítővel, amelyek el is foglalják a csomagtartó javát. Bár az autó kifejezetten showcarnak hat, mégsem az. Jókedvű napokon Balázs szívesen használja, cikkünk elkészülte után éppen Olaszországba, Jesolóba ment vele nyaralni!

Eredetileg okkersárga volt az 1975-ös gyártású Skoda S110 Eredetileg okkersárga volt az 1975-ös gyártású Skoda S110