Megítélésünk szerint a külföldi autók közül a legtöbb munka és fantázia ehhez a kétajtós Tatra-hoz kellett Megítélésünk szerint a külföldi autók közül a legtöbb munka és fantázia ehhez a kétajtós Tatra-hoz kellett

A pénteki bemelegítést követően szombatra felpörögtek az események a Tuning Show 2011-en. Élesben ment a gymkhana, és az odabent kiállított autókat is alaposan összekapták a nagy napra. Nem csak a látogatók jöttek, de a zsűrizés is ezen a napon zajlott.

A régi szép időket idézve – tudják, amikor még volt Budapesti Autószalon – rögtön a parkolás jelentette a legnagyobb nehézséget. Nem csak a kijelölt helyeken, de a domboldalban és az árokparton is álltak az autók, annyian voltak kíváncsiak az év első nagy autós rendezvényére.

Pénteken még szerelték, szombaton díjazták a Caddy-t Pénteken még szerelték, szombaton díjazták a Caddy-t

Odabent is hatalmas volt a tömeg, szerencsére a gymkhanások kitettek magukért, és rogyásig megtöltötték a pálya mellett felállított mobil tribünt. Ha nem így tesznek, akkor mozdulni se lehetett volna a pavilonban.

Legtöbben német autókat tuningoltak Legtöbben német autókat tuningoltak

Közös vonás volt a magyar autókban, hogy a kiállítás alatt összerakott Golf VI kivételével inkább az öregebb autókat vették kezelésbe. Opel Calibra Alfa 259 fényszóróval, Lambo-ajtós kispolszki, vagy éppen Toyota MR2 alapokra épített Ferrari-utánzat. Azonban a Tuning Show az a hely, ahol alig pár méterre ettől egy eredeti Ferrari is megtekinthető – még ha nem is látszik ki az óriásfelniken pózoló Hummer mögül.

Volt néhány igen meglepő alkotás, mint a belülről bőrözött motor- és csomagtérrel rendelkező nagypolszki Volt néhány igen meglepő alkotás, mint a belülről bőrözött motor- és csomagtérrel rendelkező nagypolszki

Alaposan rákészültek a külföldiek is a budapesti eseményre, a Lajtán túlról érkező autókról sugárzott, hogy rengeteg pénzt költöttek rájuk és nagyon profi módon rakták össze a gépeket. Még az olyan meghökkentő dolgokat is sikeresen egyesítették, mint a Mercedes C-osztály BMW 5-ös fényszórókkal. A régiónkból érkezett autóknál az anyagi lehetőségek hiányát rengeteg munkával és egyedi ötletekkel kompenzálták, az eredmény így legalább olyan, ha nem látványosabb autók lettek.

Semmit nem bíztak a véletlenre, ha figyelemfelkeltésről volt szó Semmit nem bíztak a véletlenre, ha figyelemfelkeltésről volt szó

Egyértelműen a legtöbben a német autókkal nincsenek megelégedve, hiszen a kiállított autók nagy része innen származik. Jellemző, hogy amíg az átépített Volkswagenek a pavilonban hűsöltek, a BMW-k gazdái a placcon autóztak keresztül-kasul. A keleti autók rajongói mindenkét helyen képviseltették magukat.

Nagyon riszálja a fenekét Nagyon riszálja a fenekét

A kiadónk által odaítélt a kiállítás legszebb magyar autójának járó díjat a barna színű Volkswagen Caddy pickupnak szavaztuk meg, a nemzetközi felhozatalból pedig a kétajtós Tatra 603-ast választottuk ki. Mindkét autó elkészítése rengeteg munkába került, a Caddy-t pénteken még szerelték a kiállításon. Aki kíváncsi a fényképekre, az Autó-Motor Facebook oldalán megtalálja a 181 képet tartalmazó galériát.

Tolatni is lehet állat módon Tolatni is lehet állat módon

A látogatók száma alapján jövőre akár kétszer ekkora területet is meg tudna tölteni a Tuning Show – látványos autó is akad bőven. Már csak azért is lenne jó, ha szeparáltabb lenne a felhozatal, mert akkor nem egymással versenyt üvöltő techno-zenéktől történő folyamatos meneküléssel telne a csarnok látogatása, hanem esetleg beszélgetni is tudnának az egymás mellett álló emberek.