Csak fényképen létezik még csak a második generációs BMW X6-os, még senki nem kaparinthatta azt kezei közé a gyár szakemberein kívül, de ez nem akadályozta meg a német Lumma Design-t abban, hogy elkészítse az első átépítést.

Természetesen a számítógép segítségével tették rá a különféle műanyag alkatrészeket a karosszériára, de leginkább a hatalmas felniken látszik, hogy inkább gyors, mint minőségi munkát végeztek, hiszen össze-vissza állnak a kerekek az autó alatt. A Lumma CLR X6 R elnevezésű alkotásnál 5 centivel szélesítették ki a kerékjáratokat, az átformált első lökhárítóba LED-es menetfények kerültek, karbonból sütötték a küszöbtoldatokat, az első koptatót és a motorháztetőt.

Utóbbi egyébként több szellőzőnyílást is kapott, mert természetesen teljesítménynövelést is kínálnak a még nem is megvásárolható szabadidő-autó kupéhoz. Az 50i modellt hajtó 4,4 literes, biturbó V8-ast például a gyári 450 lóerő helyett akár 590 lóerőt is tudhat, a maximális nyomaték értéke 650 Nm-ről 850 Nm-re emelkedik. Ezzel párhuzamosan az elektronikus végsebesség-korlátot is megnövelik 250 km/óráról 295 km/órára. Annak ellenére, hogy a Lumma CLR X6 R már a forgalmazás előtt bemutatkozott, a nagyközönség csak a 2015-ös Genfi Autószalonon találkozhat majd az átépített BMW X6-ossal.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!