A Dodge Challenger az a modern izomautó, amely hivatalos csatornákon keresztül nem vásárolható meg Európában, azonban ez annyiból nem zavarja a gyárat, hogy gond nélkül tudja értékesíteni a termelést az észak-amerikai piacon is.

Most éppen azon dolgoznak a mérnökök, hogy négyévszakos autót faragnak a kupéból, mert bizony az előre beépített V8-as erőforrás és a hátsókerékhajtás kombinációja télen tud kínos helyzeteket okozni. A megoldás? Összkerékhajtás! Nem volt olyan túlságosan nehéz dolga a fejlesztőknek, hiszen retró-karosszéria alatt egy, eredetileg Mercedes padlólemez rejtőzik (elöl a W220-as S-osztály, hátul a W211-es E-osztály felfüggesztését használja), szóval épp csak osztómű, első differenciál és két féltengely kellett – és ezeket is egyszerűen meg tudták szerezni vonatkozó Mercedes típusból.

Elöl 20×10, hátul 20×11 colos felniket használtak, amelyek miatt alaposan kiszélesítették a karosszériát. A motorháztető átalakítása már a Scat Pack 3 gyári tuningcsomagnak köszönhető: polírozott csatornákkal rendelkező hengerfej, kis ellenállású leömlők és katalizátorok és új motorvezérlő program része a csomagnak, ami a gyári garancia megtartása mellett 75 lóerővel és 60 Nm-rel köveli az 5,7 literes V8-as szívómotor teljesítményét.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!