Glanc és airbrush a kerékjáratokban is. Lehet képeslapot küldeni a portréalanyoknak. Fotó: Dombóvári Mihály Glanc és airbrush a kerékjáratokban is. Lehet képeslapot küldeni a portréalanyoknak. Fotó: Dombóvári Mihály

Minden zugába betekintést engedő tükrökkel körberakva, szépen megvilágítva állt a bordóban játszó Fiat az AMTS-en. Kevés ennyire feltűnő autó pózolt a show-n, és ennek nem csak az utolsó felületre is kiterjedő airbrush festés az oka. A kocsi az ajtókkal őrültködők sorába is beállt! Hátsó nyílászáróit úgynevezett öngyilkos ajtónak építették át, a gépháztető pedig középen elvágva kétfelé nyílik, mint a költözéskor elfektetett ruhásszekrény ajtaja – csak ezt teleszkópok tartják nyitott helyzetben. Minthogy a kocsi átalakult kiállítási tárggyá (Kasmír használósnak vásárolt egy Alfa 159 JTD-t, maradva az olasz vonalnál), a motortérben minden krómozva, bőrözve lett. Ilyet eddig csak német autókon láttunk! Sőt, ami nem krómos vagy bőrös, az is szépen lefestett, és mindenhol látunk airbrusht, még a szelepfedélen is vagánykodik egy rapper mignon.

Deák Tamás hardcore rap zenét hallgat, miközben jó kedélyű, kedves fazon Deák Tamás hardcore rap zenét hallgat, miközben jó kedélyű, kedves fazon

Az utastérben a még szabadon maradt felületekre, a kárpitozottakra is speciális bőrfestékkel fújtak airbrusht. Tomi szavaival élve olyan tartós, hogy „ezt lehet kapargatni, örök, mint a nyomorúság”. Azt sejthetjük, hogy ilyen kasztnimunka után, mint amit az ajtófaragások jelentenek, újból begördült az autó a fényezőhöz. Igen ám, de így a korábbi airbrush munkát is le kellett csiszolni. Sebaj, jó ember nem szomorkodik, hanem még jobbat talál ki. Természetesen Kasmír kedvenc zenéit játszó rapperei visszaköltöztek a lemezekre az átfényezés után, de nem akárhogy! Olyan árnyalatban fújták fel a portrékat, hogy például egy egyszerű telefonnal fényképezve nem látszik az airbrush! Komoly trükk!

Mit dob a szerencse? Ez a felni nem dönthet erről, de jól néz ki. Ilyen motortérben ki merne olajcserét vállalni? Egy mignon itt is beköszön Mit dob a szerencse? Ez a felni nem dönthet erről, de jól néz ki. Ilyen motortérben ki merne olajcserét vállalni? Egy mignon itt is beköszön

És még nagyobb trükk, bár gyakorlatilag teljesen értelmetlen, hogy az autó alja is korrektül fényezett. Még a kerékdobok is, amelyek belsejéből szintén arcok néznek ki, már ha le van szerelve a hengernyi felni. Sőt, ami totálisan nem látszik, akárhány kereket veszünk le és ajtót nyitunk ki, az az, hogy minden kasztnielem belseje is fényezett! Ki tudja, milyen műértő bogár mászik majd be a lökhárítóba, neki is legyen meg a színélménye! Ilyenek után alap, hogy a féktárcsák is krómozottak, ahogy a gólyalábak és a féknyergek is – az airbrusht Tepy Art készítette.

Show beállás: így pózol egy full faragott Marea. Csak egy kis emlékeztető: tavaly még kicsit harsányabb volt Show beállás: így pózol egy full faragott Marea. Csak egy kis emlékeztető: tavaly még kicsit harsányabb volt

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!