Az Aston Martin gyár is rájött arra, hogy túlságosan is radikális lett a Vantage kupénál bevezetett új, a klasszikus hűtőrácsot nélkülöző orr, és a Roadster karosszériával egyszerre tette elérhetővé az általa konzervatívnak nevezett első lökhárítót. Azonban még mindig vannak olyanok, akik számára ez nem elég hagyományos megjelenés, és elég pénzük is van ahhoz, hogy ezen változtassanak.

A Revenant Automotive nevű vállalkozás két légbeömlővel rendelkező első lökhárítót készített a Vantage számára, a felső a márka klasszikus hűtőrácsát idézi, az alsó pedig nagy légáramot enged a mögötte lévő hűtőre. Többféle műanyagból is elkészítik az új karosszériaelemet, akár látható karbonból is, a legolcsóbb az üvegszálas műanyag, amelyet aztán még színre kell fényezni.