Az indiai DC Design az európai ízlésnek kicsit túlspilázott alkotásaival hívta-hívja fel magára a figyelmet, és ezzel sikerrel is jártak, hiszen az évek alatt komoly autónemesítő-vállalkozássá nőtték ki magukat. És úgy tűnik, meg is komolyodtak.

Vegyük például a képeken látható Renault (mifelénk Dacia) Duster megjelenését alig inzultálták. Leszámítva azt, hogy a fényszórókat eltüntették és LED-es nappali menetfénnyel helyettesítették azt, igazán extrém dolgot nem látunk. A manapság nagyon menő mattfekete szín mellett az indiai útviszonyokhoz mérten nagy, mifelénk közepes méretű könnyűfém felnik alakítják át a megjelenést. A lényeg ezúttal a belső tér, amelyet nem kis munkával alakítottak át.

Elöl-hátul két-két kényelmes fotelt helyeztek el, amelyeket vajszínű bőrrel vontak be. Az anyósülés előredöntésével és a hátsók lecsúsztatásával kényelmes fekhely alakíthatóak ki – a vezetőoldalon ugyanez már nem működik. Egyébként se lenne lehetőség az egymáshoz való közeledésre, hiszen az utastér hosszában végigfut a bőrrel-fával bevont középkonzol. Az átalakításért 349 000 rúpiát, azaz 1,48 millió forintot kér az indiai cég, ami az elvégzett munkához képest jó ajánlat. Azonban a fele a Duster újkori árának – így már nem is olyan jutányos ajánlat…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!