A hatvanas évek közepén építette meg Homer Krohn Jr. és Jerry Kacvinsky egy 1957-es Isetta karosszériájának és egy Chevrolet Corvair technikájának az egyesítésével a Corsetta névre keresztelt szörnyeteget.

A német gyártású mikroautó hátuljába a Chevrolet 2,7 literes lökettérfogatú, 150 lóerős hathengeres boxermotorját szerelték váltóval és hátsó felfüggesztéssel együtt, egy csapásra megtízszerezve a gyárilag mindössze 13 lóerős teljesítményt. Az építők kezdettől fogva küzdöttek azzal, hogy a hátsó tengely mögé szerelt vasmotor miatt borzasztóan farnehéz lett a kocsi, ezért az első lábtérbe ballaszt tettek és a gyorsulási versenyautókon megszokott támasztórudat is használtak.

Ennek ellenére könnyen a hátsó kerekeire lehet állítani az autót, elég annyit csinálni, hogy gázadást követően leugrik a fékpedálról a sofőr. Nagyon óvatosan kell a gázpedált kezelni ahhoz, hogy mind a négy kerék állandóan a talajon maradjon. A rend kedvéért muszáj megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban legálisan használható a közutakon a Corsetta, de másfelé gondot jelenthet a forgalomba helyezés.

Internetes árverésen kerestek új tulajdonost a különleges törpének, amelyet a mostani gazdája pár évvel ezelőtt rendbe tett. Újrafényezték a fém/üvegszálas műanyag karosszériát, és nagyszervizt kapott az autó. A licit egészen 20 500 dollárig (5,9 millió Ft) szaladt fel, ami nem sok pénz egy egyedülálló, hatvanas években épített hot rodért.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!