Bartucz Gábor autója nagyon mokány jelenség. Igazán nem lehet kiemelni, hogy mely részlete a leginkább meghatározó, az összhatás fogott meg minket. Az eredetileg kék Passatot három éve vásárolta és lényegében rögtön nekiállt átalakítani. Előbb felniket cserélgetett, majd hagyományos sportfutóművet szereltetett be. Ahogy építette és ötletelt, egyre inkább kikristályosodott benne, hogy egy VIP-jellegű kocsiba szeretne ülni, így ebbe az irányba vitte az átalakítást. 2013-ban Kelemen Zsolt (Fakukac) telepített légrugós futóművet a kocsi alá. A Viair 444-es kompresszort, a tartályt és a szelepeket a hátsó ülés mögé szerelte be. A nyomásmérők a középkonzol fölé kerültek.

A barna szín igen otthonos belső hangulatot teremt. Mindent újrabőröztek, a kormánytól a tetőig. Fotó: Dombóvári Mihály A barna szín igen otthonos belső hangulatot teremt. Mindent újrabőröztek, a kormánytól a tetőig. Fotó: Dombóvári Mihály

Finoman formáltak a külsőn, egyedi első és hátsó lökhárítótoldatot illesztettek fel. A kipufogót végig lecserélték egy nyitott rendszerre, hátul a pótkerékházat is át kellett alakítani, hogy elférjenek az új csövek. Fontos szempont volt a 2×2-es kipufogókiosztás – a tulaj kedvence az Audi RS4-es, hasonló megoldással. A csomagtartóra a gyári katalógusban szereplő vékony kis légterelő került, a küszöbökre pedig sportos idomok.

Bőrfoteles varrásminta és gombos kárpitozás. Pezsgő és kaviár a hátul utazóknak! Poharak a támlában Bőrfoteles varrásminta és gombos kárpitozás. Pezsgő és kaviár a hátul utazóknak! Poharak a támlában

A VIP-stílus alapja a luxus utastér. Gábornál a pezsgő és a kaviár volt a kiindulási pont, erre épült a koncepció. Így agyalták ki a poharak, a palack, a kaviártartó helyét, a barna bőrszínt, amely a 20-as évek klubjainak berendezésére hajaz. Csakúgy, mint az ülések varrásmintái, amelyeket drágakő-utánzatokkal díszítettek. Így készültek az ülések, az ajtóburkolatok, a középkonzol és a műszerfal, amelynek tetejét Gábor direkt hagyta feketén, szerinte így komolyabb az autó belül. Alcantarát használtak a borrészek betétjeiként a kormányon, az ülések hátulján, valamint a tetőoszlopokon és a tetőkárpiton is.

Kristálydíszek a plafonon is Kristálydíszek a plafonon is

A hifi kiépítése párhuzamosan ment. Magától értetődőek a fejtámla-monitorok, míg a csomagtartóba bekerült két mélynyomó, az erősítő és minden kiegészítő berendezés, többek között playstation játékkonzol. A csomagtérfedél belső felére nagy monitort szereltek be (ez csak 220 volt csatlakoztatásával él). Jutott még két kisebb monitor is hátra, arra a falra, amely leválasztja a légrugózás gépészeti részét a hifiszekciótól.

Itt lehet játszani a Playstationnel. A peremnél még látszik a korábbi szín Itt lehet játszani a Playstationnel. A peremnél még látszik a korábbi szín

A kasztni idén februárban kapta meg az új, matt barna fóliaruhát. Ez nagyon jól mutat a karcsú négyajtós karosszérián. Halvány szürkével árnyékolták a hátsó lámpákat, valamint a Dayline (LED-menetfényes) első fényszórókat és a hátsó márkajelvényt is. Közben megérkezett a felni, ami nem lehetett más, csak a Bentley kerék. Ez 9×19 colos méretben váltotta a korábbi 20 colos kerekeket, mégpedig Szilveszter (Sly) jóvoltából, akinek a Mercedesét már kétszer bemutattuk.

Szélesen terpeszt az autó, ha a futóművet leengedik. Normál magasságra emelve nincsenek használati hátulütők Szélesen terpeszt az autó, ha a futóművet leengedik. Normál magasságra emelve nincsenek használati hátulütők

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!