1896-ban alapított Johann Abt egy lovakra specializálódott kovácsműhelyt, ahol az általa kifejlesztett, télen jó tapadást nyújtó patkókat készítette. Nem sokkal az első világháború előtt autójavítással és –kereskedéssel is elkezdett foglalkozni, a fiai gépjárműipari mérnöknek tanultak, a húszas évek végén lett külön vállalkozás az Auto-Abt, amely Horch és Audi kereskedést nyitott.

A cégalapító unokája, Johann Abt az ötvenes években versenyezni kezd, több mint 300 győzelmet szerez, 1962-ben megalapítja az Abt Tuning nevű céget, miután rengeteg vásárló úgy megy be a cég autókereskedésébe, hogy olyan gyors DKW-t akar vásárolni, amivel Johann versenyeket nyer. Az Abt Tuning 1991-ben új, Kempten-Leubas városrészében felépített cégközpontba költözik, ekkor nevezik át a céget Abt Sportsline-nak, arra utalva, hogy az utcai autók átépítésén kívül a versenysporttal is foglalkoznak, jelenleg például a DTM és a Formula E bajnokságokban aktívak. A cégalapítás 120 éves évfordulójára három darab, egyenként 40 példányra limitált „120 Years” elnevezésű különleges autóval készülnek az Audi TT, az Audi Q3 és a Volkswagen Transporter alapján.

Az Audi TTS-ből készített autónál a 2,0 literes turbómotor teljesítményét 310-ről 370 lóerőre növelik, a maximális nyomaték 380-ról 460 Nm-re emelkedik, így már 265 km/h-s csúcssebességet képes elérni – törlik a végsebesség-limitet is. A karosszériát körben ellátják a cég által kínált kiegészítőkkel (koptató, küszöbburkolat, hátsó szárny), a diffúzorban pedig négy darab kipufogó-végződést látunk. Fényezés helyett fóliázással kapja meg a kétszínű szürke megjelenését az autó, amely még piros/fekete 20 colos felniket és egyedi jelvényeket kap.

Az Audi Q3-asból készített QS3-as a teljes karosszériakészlet mellett megkapja a kétszínű szürke fólia-bevonatot, és itt is piros/fekete 20 colos felniket használnak. Ebben az esetben szerényebb a motortuning, a gyárilag 184 lóerős 2,0 literes dízel a chiptuning után 210 lóerőt tud.

A Volkswagen Transporterből készített 120 Years változatnál is a kétszínű fólia-bevonatot alkalmazzák, ennél azonban esztergált küllőket kap a feketére fényezett 20 colos felni. Itt is az Abt Sportsline által kínált karosszériatoldatokat alkalmazzák a négy kerek végződéssel rendelkező sportkipufogóval együtt, a chiptuning jelen esetben a gyárilag 150 lóerős 2,0 literes TDI-ből 180 lóerőset farag.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!