A tavalyi SEMA kiállításon mutatta be a SpeedKore cég a Tantrum nevű autóját, amely egy 9,0 literes, 1650 lóerős Mercury Racing biturbó V8-assal szerelt Charger volt. Az idei Tantrum Evolution csak nevében közösködik elődjével, teljesen új fejlesztésű autóról van szó, amely nem csak brutális, de a hétköznapok során is gond nélkül használható.

Új az acélból készített létraalváz, amelyhez alumínium padló csatlakozik, maga a karosszéria megjelenésében az 1970-es Dodge Chargert mintázza, valójában teljes egészében karbonból készül és azt egy acélcsőből szerkesztett váz tartja. A könnyű külső héjnak tudható be, hogy mindössze 1450 kg a saját tömeg. Elöl 19, hátul 20 colos HRE felniket használnak, a futóműben állítható Penske rugóstagok jutnak szerephez.

A jobb hétköznapi használhatóságot leginkább az új motornak köszönheti a Tantrum Evolution, az SRT Demonban is használt 6,2 literes kompresszoros V8-as kerül a motortérbe. Ezt alaposan átalakították, amelynek eredményeként keréken mérve – tehát a hajtáslánc veszteségét is beleszámolva – 966 lóerő a teljesítménye, miközben alapjáraton is gond nélkül üzemel, azaz dugóban araszolást is bírja. Arról nem szól a SpeedKore sajtóközleménye, mennyi pénzbe kerül mindez a tudás.