A düsseldorfi Michael egyike a 155 jelentkezőnek, akik indultak a Hella Show and Shine Award tuningszépségverseny fődíjáért. 10 autó juthatott be finalistának az Essen Motorshow-ra, ahol a közönség választhatta ki a kedvencét, majd a 10 tagú zsűri határozta meg a végső sorrendet. Csak olyan autók juthattak be, amelyek rendelkeznek érvényes műszaki vizsgával, ami számunkra azért érdekes, mert úgy látszik, a szigorúnak ismert német vizsgáztatási rendszer több dologban mégis sokkal rugalmasabb, mint a miénk…

A szín hivatalosan barna, valójában meghatározhatatlan A szín hivatalosan barna, valójában meghatározhatatlan

Michael a már-már elfeledett típusban fantáziát látott, a megszerzett példányt darabjaira szedte, hogy minden „nyavalyát” eltávolítson belőle. Az autó szíveként egy Escort RS2000-es motorját választotta, az autó alá A-csoportos rozsdamentes kipufogórendszert szereltek. Ami a motortérben maradt, azt festékkel és bőrrel barna-bézs színre varázsolták.

Ezért jó egy haszonjármű alap: a nagy zene mellett is marad hely a csomagoknak Ezért jó egy haszonjármű alap: a nagy zene mellett is marad hely a csomagoknak

A karosszéria is alaposan megváltozott. Az Escort Cosworth sárvédő-szélesítéseit szerelték fel, ami elöl könnyen ment, hátul viszont a hosszú doboz és a far nagy, kétszárnyú ajtaja nehezítette a felillesztést. Szintén a sportos modellről származnak a küszöbidomok, és új a lökhárító is. A motorháztetőt morcosították, és új, angyalszem fényszórókat szereltek be, hátul pedig mattítottak a hátsó lámpák. A karosszéria színe egy egyedileg kevert barna árnyalat. Engedve a divatnak, a motorháztetőt kígyóbőr mintázatú barna anyaggal vonták be, ami nagyon élethű.

Tisztogatták a motorteret, de bőven maradt még „felesleg” Tisztogatták a motorteret, de bőven maradt még „felesleg”

Az utastér messziről sem emlékeztet egy melósautóéra. Michael sportüléseket szerelt be és mindent újrakárpitoztatott. A furgon bent is követi a barna-bézs árnyalatot, az üléskárpit a középrészen steppelt, akárcsak a szőnyegek. A műszerfal közepét bézs színűre festették, az utasülés előtti díszléc is kígyóbőrmintás. Az ajtók betétjeit bőrözték. A sportos hangulatot egy mindössze 26 cm átmérőjű sportkormány fokozza. A raktér szép nagy játszóteret adott a hifi beépítésére, meg másra is: Michael egy bézsre fújt bukókeretet szerelt be, a padlót parkettázta, a kerékdobokra burkolatot alakított ki, és ezek közé építették be a Hifonics erősítőket. Van mit hajtaniuk, elöl két készlet Hifonics szettet rámoltak be az ajtókba, hátra került a Colossus 15 colos mélynyomó. Volt hely a plusz akkumulátorok elhelyezésére is.

A felniken alulméretezett robbantott gumik A felniken alulméretezett robbantott gumik

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!