A Lamborghini már régóta foglalkozik a karbonnal, de néhány egyedi autón kívül ebből eddig még nem sok mindent érzékelhettek a kedves ügyfelek és a rajongók. Ezt a várakozást elégelte most meg a Mansory tuningcég.

Nem egyszerűen néhány szárnyat sütöttek karbonból a Lamborghini Aventador számára, hanem rögtön az egész karosszériát! Megszabadultak az alumínium és egyéb műanyag alkatrészektől, és mindent a szupererős és szuperkönnyű anyagból formáltak meg.

Persze eredeti hitvallásához is hű maradt a Mansory, mert nem tökéletes másolatot készítettek, hanem rögtön megvadított megjelenést is kölcsönöztek az autónak. Elöl 40, hátul 50 mm-rel nőtt a karosszéria szélessége, nagyobbak a kerekek, no meg a motorba is belenyúltak. Az új fejlesztésű 6,5 literes V12-es teljesítményét 700-ról 754 lóerőre emelték, a maximális nyomaték 750 m-re emelkedett. A váltóhoz azonban nem nyúltak, így az alacsonyabb tömeg és a nagyobb teljesítmény ellenére csak minimálisan javultak a menetteljesítmények, igaz, ebben a tartományban már ez is jelentős: a 100 km/órás sebességet 2,9 helyett 2,8 másodperc alatt éri el az autó, végsebessége 355 km/óra.

Az exkluzivitás megőrzése érdekében mindössze 6 darab Black Diamond névre keresztelt karbon Lamborghinit készít a Mansory, az árat nem árulták el. Aki komolyan érdeklődik az autó iránt, annak úgyse számít a pénz…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!