A lowrider az amerikai autóépítés egyik speciális változata, jellemzően spanyol ajkú bevándorlók művelik, és az autó hidraulikus felfüggesztésén kívül legalább olyan hangsúlyos szerepet kap a fényezés is. Ez utóbbi volt a vita kiváltó forrása a Washington államban lévő Kent városában megrendezett találkozón.

Egy látogató ugyanis leszólta egy kiállított autó fényezését, amit annak tulajdonosa becsületbeli ügynek fogott fel. A szóváltás végül lövöldözésbe torkollott, aminek a végén 12 könnyű sérült maradt – egyébként aki élt és mozgott, nagyjából 300 ember – elmenekült a helyszínről. Nyolc embert mentők szállítottak kórházba, ketten saját maguk vezettek oda. A rendőrség gyanúja szerint a veszekedő felek egymással ellenséges viszonyban lévő bandák tagjai voltak.