A szervezők választása a 2014-es naptár elkészítéséhez ezúttal a “kelet Párizsára”, azaz Budapestre esett, ahol pazar szecessziós épületek, fürdők és a történelmi belváros utánozhatatlan hangulata szolgál majd fűszerként a kiadványhoz, melynek elkészítése ismét Max Seam sztárfotós tehetségét dicséri majd. Az idei győztes gyönyörű szőke hölgy, Leonie Hagmeyer-Reyinger izgatottan várja tuning-nagyköveti teendőinek e fontos állomását. Sőt, mint kiderült, már korábban is tervezte, hogy meglátogatja fővárosunkat: “Nagyon örülök, hogy a fotózás pont itt történik, így nem kell tovább gondolkoznom, milyen alkalomból utazzak Budapestre. Nagyon izgatott vagyok a várost illetően!” - nyilatkozta Leonie.

A festői szépségű Duna-parti város és vonzáskörzete számos exkluzív helyszínt tartogat az augusztusi fotózáshoz, melyek kiválasztására a Magyar Turizmus Zrt. szakmai segítségével került sor. Leonie pedig természetesen nem csak egyedül látható majd a képeken: a Miss Tuning idei partnere, a Carstyling.hu - Magyar Autótuning Portál a hazai szcéna számos épített gyöngyszemét sorakoztatja fel a sorozat elkészítéséhez. Az előzetes válogatásból zászlóshajóként – minden bizonnyal sokunk kedvencére – a Nino Karotta-féle Datsun 260Z-re (közismertebb nevén a Hangyászra) esett a választás, mely méltán képviseli majd hazánkat a nemzetközi hírverést is bőven tartogató eseményen. Az augusztus 19-23 között sorra kerülő fotózásra pedig még jelenleg is folyik a járművek válogatása, a szervezők a show@carstyling.hu címen várják a képes jelentkezéseket, egészen július 31-ig!

A Tuning World Bodensee szervezőivel történő együttműködés további meglepetéseket is tartogat a hazai tuning rajongók részére: többek között a Miss Tuning csapata, Leonie-val együtt már biztosan saját standdal vesz majd részt hazánk legjelentősebb autós-motoros kiállításán és show-ján, az AMTS-en 2014-ben. A Miss AMTS szépségverseny hazai győztese pedig automatikusan indulhat a Miss Tuning koronájáért is Bodensee-n, ahol a naptárban szereplő magyar autók szintén saját standot kapnak! A 2014-es Miss Tuning naptár – limitált kiadásban – idén ősztől rendelhető, itthon pedig természetesen a jövő évi Autó, Motor és Tuning Show-n is kapható lesz. További információk a http://www.carstyling.hu és a www.tuningworldbodensee.de oldalakon találhatók.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!