Az idei Tuningshow-n lapunk standján egy téglási illetőségű, VW-alapú Buggy is díszelgett. Nem véletlenül pózolt ott ez az autó, mert bizony sokat tett érte a tulajdonosa, Kiss Attila, hogy ott lehessen. Rajta kívül két barátja is besegített, Sípos Attila a motort nemesítette, Kökényesi Sándor pedig karosszériafelelősként támogatta a projektet.

Jól mutat a krómozott gallytörő a lámpákkal, alul pedig ott az új olajhűtő. Fotó: Kiss Attila Jól mutat a krómozott gallytörő a lámpákkal, alul pedig ott az új olajhűtő. Fotó: Kiss Attila

Az autó eredetileg egy 1968-as évjáratú VW Bogár volt, amelynek testét 1971-ben alakítottak át az akkor divatossá váló buggy karosszériává. Az autó ezt követő életéről nem sokat tudunk, csak arról, hogy a mostani tulajdonos szeretett volna egy ilyen „játszókocsit”. Néha nézegette a felhozatalt a használt autós fórumokon, és így akadt a kocsira Kecskeméten. Az autó eléggé le volt gatyásodva, a motorja is beállt. 300 000 Ft-ot kértek érte, Attila rámondott százat. Erre pár nap múlva hívták, hogy ott állnak a ház előtt, hová rakják a trélerről a mozgásképtelen autót? Ati nagyon meglepődött, mert először nem gondolta teljesen komolyan a vételi ajánlatot, aztán meggyőzte magát. Ezzel a következő 5 évre elintézte a szabadidő hasznos eltöltésének a kérdését…

Egyszerű, de célszerű a műszerfal. Látni a tárolóhelyeket a kocsi oldalában Egyszerű, de célszerű a műszerfal. Látni a tárolóhelyeket a kocsi oldalában

A könnyű műanyag karosszéria a békaszemekkel eléggé ódivatú volt, barátja, Sándor modernizált rajta. Külön fényszórókat kapott, átalakították az oldalát, farát, igyekezve azért a megadott dimenziókon belül maradni, mert az autó azon ritka buggyk közé tartozik, amelyek legálisak és a forgalmiba bejegyzett az állapotuk. A szélvédőkeretet rozsdamentes acélból szabták újra, és polírozták is, a szélvédő egyedileg készült Budapesten. A kocsi oldalába helyet csináltak a ponyvatetőnek és a JBL hangszóróknak is, s még a tankot is átfaragták.

Jól fogják a testet a sportülések. Kell is, megvan hozzá a teljesítmény Jól fogják a testet a sportülések. Kell is, megvan hozzá a teljesítmény

A régi karbis, 1,3-as boxermotor ment a „kukába”, majd két másik követte, de mindig besültek olajhiányban szenvedve. Miután megoldották a problémát, az újabb már szépen ketyegett. Hogy erős is legyen, megkapta az azonos furatú, de hosszabb löketű 1,6 literes hengerfejeit, egy Fiat Ducato turbót és egy látványos köztes hűtőt! Az üzemanyag-rendszer befecskendezős lett Opel injektorokkal, s a gyújtás is elektronikus. Mivel rendszeresen melegedett az autó, előre nagy olajhűtőt integráltak, rögtön megállt 70 Celsius-fokon az olajhőmérséklet és jól érzi magát a motor – amúgy maradt a léghűtés. Az erőátvitelbe a VW Transporter T1-es kuplungházát illesztették, ráadásként pedig van nitro rendszer, ami időlegesen 60 lóerővel gyarapítja a ménest, így 210 lóerő áll a rendelkezésre.

Direktszűrő, látványos csövezéssel Direktszűrő, látványos csövezéssel

A négyszemélyes utastér is megszépült, egy nagy karbonmintás lapon sorakozik a műszerállomány – lambdajel, turbónyomás, olajhőfok. Az ülések és a kárpitozott felületek elegáns Porsche Panamera bőr-szövet anyagot kaptak, a könyöklőben „Buggy” hímzéssel. Az első sportülésekhez járnak a négypontos Schrott övek, hátul pedig a támlákon ott a VW-jel.

Ez bizony egy szép nagy intercooler Ez bizony egy szép nagy intercooler

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!