Kissé furcsa, ha egy tuningcég legújabb alkotásának közhíré tételekor leszögezi, hogy az alkotás nem az ő fejükből pattant ki, hanem teljes egészében a megrendelő elképzeléseit valósították meg. A FAB Design Cadillac Escalade esetén talán azért hangsúlyozzák mindezt, mert az utasteret kígyóbőrrel borították be. A krokodilbőr már csak utánzat, azaz tehénbőrből van.

A kígyőbőr valódi, a krokodilbőr tehéné. Az állatvédők tiltakoznak A kígyőbőr valódi, a krokodilbőr tehéné. Az állatvédők tiltakoznak

Mivel állatvédő szervezetek rögtön felháborodtak a kígyóbőr használatán, Roland Rysanek, a cégtulajdonos sietett kihangsúlyozni, hogy az állatokat fájdalommentesen ölték meg. Azonban az állatvédőkön kívül az utca embere is nyugodtan tiltakozhatna az autó ellen, hiszen az kielégíti az optikai környezetszennyezés fogalmát. Műszakilag nem nyúltak az autóhoz, a motorháztető alatt a széria, 409 lóerős 6,2 literes V8-as dolgozik.

Nagyon nyolcvanas évek a hátsó zsalu Nagyon nyolcvanas évek a hátsó zsalu