Nokta Balázs agyonműanyagozott Swifttel kezdett, volt belső értékre hangolt francia autója, majd befutott a VW-fanatikusok közé. Napi használatban jár a két évvel ezelőtti Carstyling Tuning Show-n épített VW Golffal, ha vadulni akar előveszi a disznómód megdolgozott Lupóját, krúzolni pedig ezzel az Eosszal szokott.

Beszáláskor a márkalogó köszönti az utasokat Beszáláskor a márkalogó köszönti az utasokat

A kocsit használtan vásárolta, 2.0 literes FSI-motorral, fekete színben. A munkálatok tavaly tavasszal indultak, s két hónapra rá – még gyári utastérrel – a krakkói Tuning Show-n mutatkozott be az autó. Oda már a Rieger optikai szettel felszerelkezve érkezett. A szárnyból, első-hátsó lökhárítókból és küszöbökből álló készlet mélyebbre nyúlik a gyári elemeknél, ehhez pedig le is kellett ültetni a kocsit. Állítható Raceland futóművet szereltek be, amely koppra letekerve 6 centit hagy a lengőkarok és az aszfalt között. Mindemellett 8,5×19 colos matt fekete Rondell felniket csavaroztak az autóra, 235/35 R19-es gumikkal.

A vajszínű bőrözés igen szép munka, a pultot a nagy fejegység uralja A vajszínű bőrözés igen szép munka, a pultot a nagy fejegység uralja

Az autó színét illetően Balázs több kört is futott, s végül egy fura rozsdás narancsra esett a választása, amelyből kontrasztosan emelkednek ki a feketére fújt, eredetileg króm díszek-jelvények. Motorikusan nem változott a gép, de a kipufogórendszer kapott két Proex sportdobot.

A hátsó ülések sem maradtak ki, középen „hangmasszázs” indítható A hátsó ülések sem maradtak ki, középen „hangmasszázs” indítható

A gyári 288 mm-es első féktárcsákat 312 mm átmérőjűekre cserélték, majd a végső simítást az utastér tuningja jelentette. A makulátlan bőrözés az ülések mellett az oldalkárpitokat, a kormányt és a műszerfalat is érintette, a középkonzolban CMP multimédiás fejegység kapott helyet. A mélynyomókat a csomagtartóba és a hátsó ülés támlájába telepítették.

A fekete részletek remek kontrasztban állnak a rozsdanarancs fényezéssel A fekete részletek remek kontrasztban állnak a rozsdanarancs fényezéssel

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!