Akár hiszik, akár nem, a képeken nem egy Porsche 911-es látható, hanem egy olyan autó, amelyet a DP Motorsports egy 1973-as évjáratú 911-es alapján készített. Egy kivétellel ugyanis minden alkatrész új.

Persze, ez az egy alkatrész elég nagy: az önhordó karosszéria vázáról van szó, ami magán viseli az alvázszámot is. Az átalakítás során először is kipucolták az utasteret, és karbonból sütött darabra cserélték a műszerfalat meg az üléseket, utóbbiak egy részét alcantara borítja.

A legnagyobb változás azonban az összes külső karosszériaelem – a tetőt is beleértve – lecserélése szintén karbonból megformált elemekre. Ezen kívül is minden egyes grammra odafigyeltek: a szélvédő egyrétegű üveg, az oldal- és hátsó ablakok plexiból vannak a lámpabúrákkal együtt, kisebb térfogatú az ablakmosó-tartály. Légkondicionáló azért van, hogy a sofőr ne izzadjon meg az autó terelgetése közben.

A gyári motort ugyanis kidobták, és egy 3,6 literes lökettérfogatú hathengerest tettek a helyére, amely az 50-es PMO karburátoroknak köszönhetően 310 lóerőt szabadít a hátsó tengelyre. A fékrendszer az utolsó, léghűtéses 911-esről számazik, a váltó ötfokozatú, és van benne önzáró differenciálmű is. Magától értetődően 15 colos Fuchs felniken gördül az autó, elöl 225/50-15-ös, hátul 345/35-15-ös (!) abroncsokon. Az átépítés után a gyárilag 1080-1336 kg-os autó tömege 200 kg-mal csökken. Arról nem közölt részleteket a DP Motorsports, hogy a kedves ügyfél pénztárcáját mennyivel könnyíti az átalakítás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!