A Ford a 90-es években reklámkampányt indított “Put a Ford in your Ford”, azaz “tegyél Fordot a Fordodba” jeligével, amivel arra próbálta meg rávenni a hot rod építőket, hogy a GM small block helyett a Ford V8-as motorjait használják az átépítés során. Hamarosan már nem az lesz a gond, hogy milyen márkájú lesz az erőforrás, de már a nyolc henger is nagy szám lesz. Az idei SEMA tuningkiállításon már azt bizonygatja az 1967-es Chevrolet Nova átépítéssel, hogy egy modern 2,0 literes négyhengeres turbó is tökéletesen elég egy izomautóhoz.

A hatalmas motortérbe a gyári 4,6 literes V8-as helyett egy teljesen szériaállapotú, 2,0 literes, alumínium blokkos turbómotort szereltek, aminek 272 lóerő a teljesítménye – ez lényegében annyi, amennyit az 1967-es Nova SS 5,3 literes V8-asa tudott, ami 275 lóerővel koronázta meg a kínálatot -, ez 6,2 másodperces 0-96 km/h gyorsulásra elég. A motorcsere mellett a gyári 4 fokozatú, kézi kapcsolású váltót 6 fokozatúra cserélték, a felfüggesztés légrugókat kapott, az egyedi 17 colos felnik mögött körben tárcsafékek dolgoznak.

A Chevrolet Nova 2.0 névre hallgató alkotásnál azért a karosszériát is módosították, Black Gold fantázianevű festéket használtak, a Billet cég alumínium hűtőrácsát, eltüntették a kilincseket, és a lökhárítókat is keskenyebbre vágták.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!