Miután ez a Passat kombi végigjárta a hazai sajtót, rendhagyó módon visszakanyarodott szerkesztőségünkhöz egy hosszabb etapra. A normál egyhetes tesztperiódust követően ezúttal további egy hónapig gyűjthettük a tapasztalatokat, s rögvest egy tíznapos külföldi túrára indultunk az autóval.

A lipcsei Tamás-templomban található Johann Sebastian Bach sírhelye A lipcsei Tamás-templomban található Johann Sebastian Bach sírhelye

A méretes rakodónyílás és az alacsonyan húzódó küszöb kényelmessé teszi a pakolást, az igényesen kárpitozott és jó alakú csomagtartó pedig gond nélkül elnyeli négy utas bőröndjét és egyéb holmiját. „Tele bendővel” azonban előbújt az első tervezési baki: a poggyászroló esztétikus ugyan, és az is praktikus megoldás, hogy lenyomva előbb félútig, majd teljesen visszacsévéli magát, de a „füleit” csak úgy lehet beakasztani a sínbe, ha a kemény végét kissé lefelé húzzuk. Ez csomagokkal színültig pakolva nem is olyan egyszerű, mert folyton beleakad valamibe, célszerű lett volna a sín másik végén is kialakítani egy bújtatót. Ezenkívül a csomagtérajtó meglehetősen súlyos és a teleszkópok nem sokat segítenek az emelésben, úgyhogy a hölgyek megszenvedtek a nyitással-lecsukással.

Szenzációs fogyasztással kecsegtet. Be is váltja?

Egy prágai hosszú hétvégével indítottuk a programot, de menet közben megálltunk egy gyorsvizitre Brnóban, majd tettünk egy kitérőt Telc irányába: a történelmi városközpontot 1992-ben a világörökség részének nyilvánította az UNESCO, hangulatos középkori épületek között sétálgathatunk, és a reneszánsz kastély megtekintésére is érdemes időt szakítani. Prága felé haladva, a csehországi autópályák külső sávjában pedig nosztalgikus érzéseink támadtak, anno az M7-esen „zakatolhattunk” úgy, mintha vonaton utaznánk – persze náluk bizonyára nem is került sokmilliárdba egy kilométer… A cseh fővárosból azután a németországi Chemnitzbe indultunk tovább, majd többek között Drezdába és Lipcsébe kirándultunk egynapos városnézésre. Valódi felüdülés itt vezetni, ahol nem akarják egymást letolni és lelökdösni, a másiknak szándékosan betartani az emberek, hanem nyugodtan, körültekintően és egymást tiszteletben tartva autóznak. Na, ezt nevezik közlekedési kultúrának!

Európa második legöregebb kávéháza a lipcsei Coffe Baum. 1694-ben nyitott Európa második legöregebb kávéháza a lipcsei Coffe Baum. 1694-ben nyitott

Visszatérve a kocsihoz, a Passat már önmagában is egy kényelmes utazóautó, de kvalitásai a 2,0 literes, 140 lóerős dízelmotor és a hatfokozatú, duplakuplungos automata kombinációjával teljesednek ki igazán. Szerintem a VW-csoporté az egyik, ha nem a legjobb DSG-váltó! Nemcsak villámgyorsan, jó ritmusban és finoman kapcsolgat, hanem igyekszik alkalmazkodni az aktuális vezetési helyzethez. Például lassításkor hamar elkezdi visszapakolni a fokozatokat és motorfékkel besegít, de amikor újra a gázpedálra lépünk, szinte azonnal felkapcsol. A közös nyomócsöves TDI kulturáltan végzi a dolgát, s a jó zajszigetelésnek köszönhetően csendben gyűrhetjük a kilométereket. Acélosan húz és rugalmas is a motor, erőtartalékaira az esetek többségében számíthatunk, de országúti vagy autópálya-tempóról például a padlógázos helyett érdemesebb „félgázzal”, nyomatékból tovább gyorsítani, mert magas fordulaton kifogy a szuszból. A kényelmes utazósebesség egyébként 140-160 km/óra, innen már nem lép olyan nagyot a Passat – négy személlyel és csomagokkal legalábbis.

Drezda főterén, a nagy bombázás után részben eredeti kövekből újjáépített Frauenkirche előtt Drezda főterén, a nagy bombázás után részben eredeti kövekből újjáépített Frauenkirche előtt

Fogyasztását szériafelszerelésként start-stop rendszer mérsékli. Egyedül azért nem voltam kibékülve vele, mert a motor leállításakor a sima szellőzés erősségét leveszi egyes fokozatra, s így a piros lámpánál a napon várakozva gyorsan felmelegszik az utastér. Amúgy van egy trükkje a szerkezetnek. Az egyik sajtóúton említettem egy gyári mérnöknek, hogy engem azért zavar az automata sebességváltó és a start-stop rendszer párosa, mert sokszor indokolatlanul lövi le a motort, amikor a következő pillanatban indíthatja is újra, s ezt nem lehet befolyásolni. Azt válaszolta, hogy körforgalom-effektusnak hívják a dolgot, s nekik van egy „félmegoldásuk” erre: ha csak finoman nyomjuk a fékpedált, visszafogva az automata váltó kúszását, avagy az előre- illetve visszagurulást, akkor nem aktiválódik a start-stop rendszer. Kipróbáltam és tényleg működik, de érzéssel kell kezelni a pedált.

Ami pedig a fogyasztást illeti, a fedélzeti számítógép a lelkünket cirógatta az általa jelzett felettébb megnyerő, 5,4-5,5 l/100 km körüli értékkel. Aztán a végén (el)számoltunk. Egy hónap alatt beletekertünk az autóba 4615 kilométert, miközben 291,84 liter gázolajat tankoltunk. Ez barátok közt is 6,3 literes átlagot jelent… Nem lenne ez olyan borzalmas csalódás, csak az ígéret volt túl szép ahhoz, hogy igaz legyen.

TETSZETT
igényes hajtáslánc
minőségérzet
gördülési komfort
használati érték, variálhatóság, praktikum

NEM TETSZETT
vételár
ingerszegény külső/belső
vélt/valós fogyasztás
csomagtérroló beakasztása

ÖSSZEGZÉS
Hibátlanul teljesítette hosszú távú programunkat a Passat, érdemjegye ötös alá. Ez a konfiguráció minden szempontból nagyon megnyerő, csakhogy a vételára már alulról súrolja a kilencmillió forintot.

VW Passat Variant 2.0 TDI DSG BMT
Összlökettérfogat: 1968 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 103 kW (140 LE) 4200/min
Max. nyomaték: 320 Nm 1750-2500/min
Hossz./szél./mag.: 4771/1820/1516 mm
Tengelytáv: 2712 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1526/684 kg
Csomagtér: 603/1731 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,0 s
Maximális sebesség: 208 km/h
Fogy. város/országút/vegyes: 6,3/4,5/5,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,3 l/100 km
CO2-kibocsátás: 135 g/km
A modell alapára (1.4 TSI Trendline): 7 174 750 Ft
A tesztelt modell ára: 8 920 500 Ft