Érdekesen ágazik kétfelé a mindmáig definiálatlan és egy igazán jó elnevezést nélkülöző SUV-kategória: egyaránt lehet sikeres a terepes jellegnek teljesen hátat fordító „magas építésű sportkocsi”, mint a Mazda CX-7-es, illetve a vártnál komolyabb akadályleküzdő amatőr-terepjáró, mint a Volkswagen Tiguan. Hogyne, hiszen mindkettőnek megvan a maga vevőköre, az utóbbié azok köréből, akik szívesen forgolódnak sípályák környékén, netán naponta kénytelenek hegyet mászni az otthonukhoz, vagy néha csakugyan nem riadnak vissza egy kis kalandkereséstől. A célcsoport megosztottsága tükröződik abban is, hogy kétféle karosszériával készül a Tiguan: míg a Trend & Fun és a Sport & Stile kivitelek normál útviszonyokra valók, 18 fokos első terepszöggel, addig a Track & Field 28 fokos belépőszöge már lehetőséget ad arra, hogy szó szerint árkon-bokron menjünk vele.

Tágas és erős

Kompakt méretű kocsi létére meglehetősen tágas a Tiguan: mindkét sorban eléggé kényelmes férőhelyeket kínál, az elsőknél magasabban álló, aszimmetrikusan osztott hátsó ülés 16 centivel csúsztatható előre-hátra, csomagtartója alaphelyzetben 505 literes, átrendezve pedig 1,51 köbméter áll rendelkezésre. Lovasoknak, vitorlázóknak, lakókocsisoknak még többet számíthat, hogy a kategória legjobbja, 2500 kilós a maximális utánfutósúly. 

Újdonság a SUV-ok világpiacán, hogy e típus valamennyi motorváltozata feltöltős: mind a nemzetközi menetpróba idején rendelkezésre álló közvetlen benzinbefecskendezésű TSI (150 LE) és az új, közös nyomócsöves TDI (140 LE)  – amely máris teljesíti a 2009-től hatályos Euro 5-ös szabványt –, mind a később megjelenő 125 illetve 170 lóerős TSI, valamint a 170 lóerős TDI ilyen. Ezekhez öt- és hatfokozatú manuális, illetve automata sebességváltó társul.

Jelenleg mindegyik változat állandó összkerékhajtású, de később állítólag lesz fronthajtású alapmodell is. Túllépve a passzív és lomha viszkokuplungon, a 4MOTION rendszer legújabb nemzedéke elektronikus felügyeletű, elektromosan összeszorított lamellákkal működő Haldex-kuplung útján hajtja a hátsó tengelyt. Ez a rendszer aktívan és nagyon gyorsan képes beavatkozni, és nagy előnye, hogy hálózatba kapcsolva együttműködik a motorelektronikával, valamint a vezetőtámogató rendszerekkel. Van is egy külön gomb a középkonzol alján, amelyet megnyomva „terephasználatra” állíthatjuk át az autót, lágyabb gázreakciókkal és más ESP-hangolással.

Megszokott minőség

A design jellegzetesen volkswagenes: annyira ügyeltek, hogy ne bántsa senki ízlését, hogy lázba sem hoz senkit. Nehezen hihető, hogy a formától vagy az enteriőrtől fellelkesülve venné meg valaki, viszont az autó mentes minden csicsától, önkényes játszadozástól, hamar elavuló formai trükktől. Minősége korrekt, illesztései passzentosak, általános hatása bizalmat keltő. Minden ott van és úgy működik, ahol és ahogyan kell, átszokási idő nélkül azonnal mehetünk vele. Unalmas? Talán – de nem rossz értelemben, és az adrenalint amúgy is jobb másutt keresni.

Hepehupa

Például egy kis terepezéssel. Földút – ez még semmi… De aztán vigyázzunk csak: akkora gödröket ástak a keréknyomokba, hogy beleférne egy útitáska. Kocsink baj nélkül áthuppog rajtuk, mint ahogy a következő, V keresztmetszetű árkon is. Ezek után nem meglepő, hogy simán veszi a rönkökkel kirakott harántlejtéseket és a nagyon meredek fel-le dombot is. Ezen lehet kipróbálni a dombsegédet, amely mindkét irányban működik, biztosan megfogja az autót. Felfelé menet fékezéssel aktiválható, lejtmenetben már gázelvételre is reagál. Differenciálzár nincs, de azért tovább jutottunk a Tiguannal olyan helyeken, ahol csak átlósan két kerék érte a talajt. Komoly kis masina ez, méltó kistestvére a Touaregnek, hazai földútjainkon bárhol rábízhatjuk magunkat, ha nem túl nagy a sár.

Aszfalton másik arcát mutatja meg a „Tigris-Leguán” (kombinált típusnevét az AUTO BILD olvasóinak szavazata alapján kapta): nagyon stabil és élénk, határtartománya magasan van, viselkedése jóindulatú és kiszámítható. Kimondott élvezet „rabolni” vele egy szerpentinen. Benzinmotorja jól teljesít, a hatfokozatú váltóval együttműködő dízel még jobban. Kellenek is ezek a képességek, mert nagy célt tűzött maga elé a Volkswagen: nemcsak a japánok és koreaiak köreit akarja megzavarni a Tiguannal, hanem szívesen elhódítana néhány vevőt a BMW X3-astól is. Annak alapján, ahogy megy az autó, ez nem is tűnik irreális elképzelésnek. Akinek elég ez a méret és presztízs, az bizonyosan nem rosszul jár vele – végleges álláspontot persze csak az árak nyilvánosságra hozatala után lehet kialakítani.