Bár nem gondolom, hogy a 6-os BMW-k tulajdonosainak álmatlan éjszakákat okoznak az üzemanyagárak, az tény, hogy mára nemcsak a luxuslimuzinok, hanem a kupék mezőnyében is helye van a dízelmotoros modelleknek. A szerényebb fogyasztás ugyanakkor csak az egyik tényező, a másik, ami ebben a szegmensben fontos lehet, az a lehengerlő nyomaték, amit a nagy, gázolajos erőgépek tudnak. Vegyük csak példaként a 640d-t. 313 lóerőt és 630 Nm-t tud a 3,0 literes, soros hathengeres biturbó-dízel, míg a 640i ugyanekkora benzinese 320 lóerőt és 450 Nm-t állít hadrendbe.

A fogyasztásversenyben természetesen nem kelhet versenyre a benzines a dízellel, hiszen a 640d 5,5 literes gyári értékével szemben a 640i 7,8-at kortyol. Azt azonban ki kell ábrándítanom, aki azt hiszi, hogy a dízellel milyen jól lehet spórolni. A 640d 23 818 000 Ft-os ára pár forint híján egymillióval több, mint a benzinesé…

Ez nem piskóta: 630 Nm a hátsó keréken

Ha elvonatkoztatunk a száraz számoktól, s csupán az érzéseinkre hagyatkozunk, bizony meglepetést okoz a 640d. A dízelmotor selymes járása még a legelvakultabb benzinespártiakat is megtérítheti, arról nem is beszélve, hogy középtartományban kirobbanóan erős a 640d erőforrása: elég egy kicsit lenyomni a gázpedált, és már közelében sem vagyunk a megengedett sebességhatárnak, amit jól érzékeltet, hogy 5,5 szekundum alatt vágtázik 100-ra a modell. Mindezt jellegzetes, mély hang kíséri, ami sosem lesz olyan, mint a benzinesé, de a nyomaték egyszerűen mindenért kárpótol.

Belül a márkától elvárható színvonal fogadja a kupé sofőrjét Belül a márkától elvárható színvonal fogadja a kupé sofőrjét

Az pedig tulajdonképpen csak hab a tortán, hogy a gyakorlatban – vegyes körülmények között – 8,6 literes fogyasztást mértünk. A hátsókerékhajtás és a 630 Nm-es nyomaték „párosa” nyilvánvalóan nem fér meg egymással túl jól, hiszen nem kell ahhoz nedves útfelületnek lennie, hogy meginduljon a far. Szórakozásnak persze nem utolsó csúsztatásra bírni a hátsót, de meg tudom érteni azt is, aki inkább az xDrive-os verzióra voksol. Bitang gyorsulás ide vagy oda, a közel 1,8 tonnás (!) tömeg miatt a 6-os nem az az autó, ami a szerpentinek bajnoka lesz. Félreértés ne essék, a 640d nagyon magabiztosan fogja az utat (főleg az 578 300 forintos négykerékkormányzással), de vezetni szinte ugyanolyan, mint a 7-est, csak éppen alacsonyabban ülünk.

Magasabbaknak már nem kényelmes a hátsó sor Magasabbaknak már nem kényelmes a hátsó sor

A nyolcfokozatú automatikus váltó észrevétlenül teszi a dolgát, miközben maximális kényelemben érezheti magát a vezető és utasa. Az ülések hosszú távon is nagyon kényelmesek, gyakorlatilag több száz kilométeres út után úgy szállunk ki belőlük, mintha fotelban ültünk volna. Hátul már más a helyzet: átlagos magassággal még elférni, de aki itt ül, az már nagyon várja a célba érkezést.

Az extrákra egy lakás árát is elkölthetjük

Hogy a 6-os nem sportkocsi, hanem inkább luxusautó, arra a felszereltség is „ráerősít”. Az elektromosan állítható kormánykerék (még memóriafunkciója is van) az alapfelszereltségbe tartozik, de 430 000 forintért teljesen bőrborítású műszerfalat, 652 300 forintért éjjellátó berendezést, 652 400 forintért LED-es fényszórókat (a tompított és a távolsági is fénydiódás), 1 467 800 forintért pedig 1200 watt teljesítményű, 16 hangszórós Bang & Olufsen audiorendszert is kérhetünk. Tulajdonképpen az ár tekintetében a csillagos ég a határ, tesztautónk vételára meghaladta a 30 millió forintot.

Igazi óriás a 6-os: hossza 4,9 méter, tömege 1,8 tonna Igazi óriás a 6-os: hossza 4,9 méter, tömege 1,8 tonna

Tetszett
design/atmoszféra
dinamizmus
fogyasztás
technikai színvonal

Nem tetszett
rossz kilátás
drága extrák
magas alapár

Összegzés
A 6-os igazi gran turismo: úgy falja vele a kilométereket a vezető, hogy észre sem veszi, a 3,0 literes csúcsdízel pedig alig kér többet enni, mint egy átlagos benzines kompakt. Mindezért súlyos árat kell fizetni a kasszánál.

BMW 640d
Összlökettérfogat: 2993 cm3
Hengerek/szelepek száma: S6/24 biturbó-dízel
Max. teljesítmény: 230 kW (313 LE) 4400/min
Max. nyomaték: 630 Nm 1500-2500/min
Hossz./szél./mag.: 4894/1894/1369 mm
Tengelytáv: 2855 mm
Saját tömeg/terhelhetőség: 1790/450 kg
Csomagtér: 460 l
Üzemanyagtank: 70 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 5,5 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Fogy. város/országút/vegyes: 6,7/4,8/5,5 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 145 g/km
A modell alapára (640i, 320 LE): 22 163 000 Ft
A tesztelt verzió ára: 23 155 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!