Az évek során hozzászoktunk már a jellegzetes, kétszínű karosszériához, amelynek csak egy még újabb variációját látjuk. Buborékforma volt az első, mindössze 2,5 méteres Smart, mára pedig egészen autószerű megjelenést kapott azzal, hogy egy apró lépcsőt alakítottak ki a kocsi orrán. A lámpák árulkodnak a harmadik generációs modellről, amelyek formája (elöl) és fényképe (hátul) is új. A korábban már tesztelt Forfourhoz képest 90 centi a hátrány, és 95 kg a súlyelőny. Nem csoda, hogy azonos, 71 lóerős teljesítményű szívómotor mellett teljesen eltérő viselkedést tapasztal az ember. Sajnos nem csak pozitív értelemben.

Játékos, fiatalos belső, harsány színvilággal. A kulcson ott figyel a mercis fityegő... Játékos, fiatalos belső, harsány színvilággal. A kulcson ott figyel a mercis fityegő…

Jelen esetben narancsszínű szövettel vonták be a műszerfalat, amelynek a tükröződése megadja az alaphangulatot, mint egy színes napszemüveg. A belső jól néz ki a passzoló ajtó- és üléskárpittal, és a zongoralakk-fekete kiegészítőkkel, s ez csak egy lehetőség a sok közül. Minden esetben velünk utaznak a Renault személyautókból ismerős kapcsolók és a váltókar, utóbbinak kissé akadozós, nem túl pontos megvezetését is átvették, de még mindig sokkal jobb a helyzet, mintha rá lennénk kényszerítve a komótos robotváltóra. Aki automatára vágyik, annak hamarosan dupla kuplungos szerkezettel kedveskednek.

Szupermini óriási ülésekkel, amelyek tartása már nem igazán különleges. Fotó: Hilbert Péter Szupermini óriási ülésekkel, amelyek tartása már nem igazán különleges. Fotó: Hilbert Péter

A csomagtér-válaszfalat egy, a padlóhoz tépőzárral rögzíthető műanyag ponyvával oldották meg. Sokkal hosszabbak az ajtók, ami szűk parkolóhelyen problémát jelenthet. A kapaszkodó és az ablak pereme elérhetetlen messzeségbe kerül az utastól, ráadásul nehéz az ajtó. Annak érdekében, hogy az oldalablak teljesen leengedhető legyen, hátul a kilincsnél – nyugodtan mondhatjuk, hagyományosan – egy apró üveget helyeztek el. Erről a tényről a már országúti tempónál innen nagyon is hallható szélzaj tájékoztat. Apropó, országúti tempó, amíg a négyszemélyes modell itt már ereje határán üzemelt, a 95 kg-mal könnyebb Fortwo érezhetően élénkebb. A 130 km/órás tempó tartása az emelkedőkön itt is nagy fegyvertény, főleg légkondicionáló-használat mellett, de nagy újdonság, hogy nem elektronikus korlátozás, hanem a menetellenállás határozza meg a 151 km/órás csúcssebességet. Azonban az ember nem szívesen halad sztrádatempóval, ilyenkor már hangos a motor, és a kamionok szélárnyékából előbukkanva is jelentős az oldalirányú elmozdulás.

A tömpe orr fedele alatt az üzemi folyadékok tartályaihoz és az akkuhoz férünk hozzá A tömpe orr fedele alatt az üzemi folyadékok tartályaihoz és az akkuhoz férünk hozzá

A hossz 89,5 centivel, a tengelytávolság közel 61,7 centivel lett kurtább, ami a londoni taxiknak előírt 7,4 méteres átmérő alá viszi a fordulókör átmérőjét. Valószerűtlenül kis helyen képes megfordulni a kis Smart, de nem kell izgulni, haladás közben nem ideges a kormányzás. Erről egyébként folyamatosan meggyőződhet a sofőr, hiszen az 1,9 méteresnél rövidebb tengelytáv miatt az egyenesfutás folyamatos korrekcióra szorul, főleg ha nyomvályús szakaszon járunk. Ebben minden bizonnyal az is szerepet játszik, hogy a bólogatási hajlam ellen kifejezetten feszesre hangolták a felfüggesztést, amitől meglepően jól fordul a Fortwo, de nyoma sincs kényelemnek.

Dróthuzal tartja a lenyíló hátfalat, ráülni nem ajánlatos Dróthuzal tartja a lenyíló hátfalat, ráülni nem ajánlatos

Összefoglalva a Forfour tágasabb, kényelmesebb és csendesebb a Fortwo-nál, miközben alig nagyobb a fordulóköre, amit kompenzál, hogy a rövidebb ajtókkal parkolóházban jobban járunk. A felár jelentős, 850 000 Ft, de ezért egy igazi, kisautós szinten jó képességű autót kapunk, míg ez a kétszemélyes városi bolha érezhetően komoly kompromisszumok eredménye.

Nagyobb tempónál zajossá válik a cseppnyi utaskabin Nagyobb tempónál zajossá válik a cseppnyi utaskabin

Tetszett
• kis fordulókör
• virgonc viselkedés
• kézi kapcsolású sebességváltó
Nem tetszett
• hangos utastér
• feszes rugózás
• nagy és nehéz oldalajtó

Összegzés
Nem sikerült megszabadítani a részben a felépítésből eredő hátrányoktól a Fortwo-t, amelynél sokkal jobb autót is képesek ám készíteni a mérnökök. Elég csak kipróbálni a Forfourt, milyen is a divatos városi jármű.

SMART Fortwo 1.0
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 52 kW (71 LE) 6000/perc
Max. nyomaték: 91 Nm 2850/perc

Hossz./szél./mag.: 2695/1663/1555 mm
Tengelytáv: 1873 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1469/1430 mm
Fordulókör: 6,95 m
Tömeg/teherbírás: 880/270 kg
Csomagtér: 190-350 l
Üzemanyagtank: 28 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 14,4 s
Max. sebesség: 151 km/h
Város/országút/vegyes: 4,9/3,7/4,1 l/100 km
Tesztfogyasztás: 5,8 l/100 km
CO2-kibocsátás: 93 g/km
A modell alapára: 2 825 030 Ft (Fortwo Coupé 45 kw)
A tesztelt verzió ára: 3 004 100 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!