Ha lehet, még az eddigieknél is markánsabban különbözik a haszonjárműves vonalat képviselő Vito és a Mercedes nagyméretű modul egyterűje, mely – egy „Viano-kitérő” után – visszatért a V-osztály elnevezéshez. Még ez utóbbin belül is kiemelt státusszal bír a korlátozott darabszámban készülő Edition 1 bevezető modell. A szúrós tekintetű LED-es fényszórók és a 19 colos könnyűfém felnik mellett „hegyikristály” fehér metálfényezés, sötétített hátsó üvegezés és Avantgarde sportos optikai látványcsomag jelzi, hogy ez bizony nem akármilyen V-osztály! Ez az érzés pedig beszállva csak tovább erősödik: a mindkét oldalon elektromosan nyíló tolóajtón keresztül pazarul berendezett utastérbe jutunk, s orrunkat nyomban megcsapja a nappabőr fenséges illata. A sínen csúsztatható és egymással szembe fordítható négy gesztenyebarna bőrfotel, valamint a kihajtogatható asztal (138 050 Ft) üzleti tárgyaló hangulatát kölcsönzi a belsőnek. Így aztán az üzletfelekkel és partnerekkel menet közben is exkluzív környezetben foly(tatód)hat a megbeszélés, vagy éppenséggel a luxushotelek és repülőtársaságok VIP-vendégei az őket megillető kényelemben utazhatnak. Egyedül a lábteret mérhették volna bővebben, amúgy a térkínálat fejedelmi. Éjszaka kellemes hangulatvilágítás dereng az utastérben, melynek színe a menürendszerben változtatható, az 5.1-es térhangzású Burmester hifi (15 hangszóró, 640 Watt) pedig koncertteremmé varázsolja a belsőt. Akármilyen hatékony is azonban az automata légkondi, nem igazán nagyvonalú, hogy csak a két első elektromos ablakemelő alapáras, miközben a tolóajtóknál még ezen a szinten sem széria – ezek alapáron fix üvegek.

A Mercedes-Benz luxusautóit idézi az ízléses műszerfal. Fotó: Hilbert Péter A Mercedes-Benz luxusautóit idézi az ízléses műszerfal. Fotó: Hilbert Péter

Az ötödik ajtót szintén villanymotorok lendítik a magasba, de a kisebb kézitáskák a külön nyitható hátsó szélvédőn át is beemelhetők. A sínre rögzített és a csomagteret két szintre tagoló EasyPack raktérelválasztó állvány terhelhetősége 50 kg, az „asztallapot” felhajtva pedig két lapjára hajtogatott, könnyedén összeállítható műanyag bevásárlókosarat találunk. Nagyon elegáns megoldás, nagyméretű tárgyak szállításakor viszont útban van az állvány. Ahogy a csomagtér bővítése is csak addig egyszerű, amíg elegendő az ülőlapokat ledönteni, merthogy a fotelek előrebuktatása, kiszerelése és forgatása (magyarán az utastér átrendezése) embert próbáló feladat.

Pazar belső, de a szinte minden földi jóval felextrázott Edition 1 exkluzivitásának megkérik az árát: ez a konfiguráció 23 731 868 forintba kerül… Pazar belső, de a szinte minden földi jóval felextrázott Edition 1 exkluzivitásának megkérik az árát: ez a konfiguráció 23 731 868 forintba kerül…

A V-osztály vezetése viszont határozottan kellemes, nyoma sincs a haszonjárműves rokonságnak. Sőt, hamisítatlan Mercedes luxusautóban érezhetjük magunkat! Már csak azért is, mert onnan lehet ismerős az elektromos állítású és memóriafunkciós, fűthető és szellőztethető ülések kezelőegysége az ajtón, míg az érintésérzékelős és kézírás-felismerős felületű vezérlő-egység a C-osztályból származik – az információk a fedélzeti internetkapcsolattal rendelkező Comand Online multimédiás és navigációs egység 21,3 centis képátlójú monitorán jelennek meg. Mindkettő szépen kidolgozott részlet, akárcsak az ébenfa hatású dekorelemek és a díszítővarrással kiemelt, bőrhatású műszerfalborítás – simán elhinném, hogy eredetiek. A sofőr dolgát pedig az S-, E- és C-osztályban megismert radar, kamera és ultrahang alapú vezetőtámogató berendezések segítik: a „Mercedes-Benz Intelligens Vezetés” gyűjtőnév egyebek mellett fáradtságfigyelést, oldalszélasszisztenst, táblafelismerést, holttérfigyelést, aktív sávtartó berendezést, balesetveszélyre figyelmeztetést, követésitávolság- és sebességtartó automatikát, Pre-Safe ütközésre felkészítést, intelligens világítási rendszert, 360 fokos parkolókamerát és automata parkolássegédet takar.

Alacsony a raktérpadló és széles a nyílás. Mutatós az EasyPack Alacsony a raktérpadló és széles a nyílás. Mutatós az EasyPack

Távolsági busz: nagy utazásokhoz ideális

Miközben az első osztály kényelmét nyújtja, rossz minőségű vagy macskaköves úton a V-osztály gördülési komfortja az Edition 1 kivitelhez alapáron járó szelektív lengéscsillapítással megspékelt, ültetett sportfutómű és a peres abroncsok (245/45 R19) miatt kissé fapados. Az egész autó olyan ízléses és kifinomult, hogy sokkal inkább légrugózás, no és V6-os dízelmotor illene hozzá. Nem mintha a három teljesítményszinttel választható, 2143 köbcentis gázolajos legerősebb változatával valami baj lenne, de hidegindításkor és erőteljes gázadásnál a négyhengeres nyers kerregése azért csak beszűrődik az utastérbe. Ugyanakkor részterhelésnél, országúton vagy sztrádán egyenletes tempóval utazva rendkívül csendesen és kulturáltan jár. A 7G-Tronic Plus hétfokozatú automata finoman és rendszerint jó ritmusban kapcsolgat, legfeljebb akkor érezni kissé komótosnak, ha sietősre vesszük a dolgot. Ilyenkor túltöltéssel, rövid ideig 190 helyett 204 lóerőt, illetve 440 helyett 480 Nm-t préselhetünk ki a dízelmotorból: acélosan húz és megnyerő dinamikát biztosít a 2,1 tonnánál is nehezebb luxusbusznak, s az előzési rugalmasságra sem lehet panasz. Ahogy a feszes hangolású sportfutómű, úgy a változó áttételezésű és sebességfüggő rásegítésű szervokormány is partner a lendületes vezetésben. Tekintélyes méreteihez képest egészen agilisan mozog és pontosan vezethető az autó, kanyarban pedig ijesztő karosszériadőlés nélkül, stabilan fordul – a V 250 BlueTec decembertől 4Matic összkerékhajtással is elérhető.

Ennyi pénzért már megérdemelne egy V6-os dízelt a V-osztály Ennyi pénzért már megérdemelne egy V6-os dízelt a V-osztály

Városi forgalomban start-stop rendszer, míg autópályán az ideális váltóáttételezés (130 km/óránál 2500/perc) mérsékli a fogyasztást, így tesztünk végén jónak mondható 8,9 literes átlagot mértünk. Arra azért érdemes odafigyelni, hogy a korrekt hatótávolságot biztosító 70 literes üzemanyagtank csak az Euro-6-os emissziós normát (a nitrogén-oxidokat semlegesítő AdBlue-adalék segítségével) teljesítő V 250 BlueTec verzióhoz széria, míg szerényebb teljesítményű variánsaihoz feláras opcióként választható az 57 literes helyett…

Hatalmas hátsó szélvédővel is lehet elegáns formát rajzolni Hatalmas hátsó szélvédővel is lehet elegáns formát rajzolni

TETSZETT
– modern és elegáns formaterv
– luxuskivitelű vezetőhely és utastér
– gazdag felszereltség
– modern vezetőtámogató rendszerek

NEM TETSZETT
– terheléskor nyers motorhang
– gördülési komfort
– utastér körülményes átrendezése

ÖSSZEGZÉS
A 136 lóerős, alapfelszereltségű V 200 CDI indulóára 12,1 millió forint, ennél a 163 lovas V 220 CDI 382 ezer, míg a tesztelt V 250 BlueTec 1 785 000 forinttal drágább.

Mercedes-Benz V 250 BlueTec
Összlökettérfogat: 2143 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 150 kW/204 LE 3800/perc
Max. forgatónyomaték: 480 Nm 1400-2400/perc

Hossz./szél./mag.: 5140/1928/1880 mm
Tengelytáv: 3200 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1666/1646 mm
Fordulókör: 11,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 2145/655 kg
Csomagtér: n. a. /1030/4630 l
Üzemanyagtank: 70 l + 11,5 l AdBlue
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,1 s
Maximális sebesség: 206 km/h
Város/országút/vegyes: 6,6/5,6/6,0 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,9 l/100 km
CO2-kibocsátás: 157 g/km
A modell alapára: 12 132 950 Ft (V 200 CDI 132 LE)
A tesztelt modell ára: 13 917 950 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!