Ha tömören össze kellene foglalnom a BMW kisebbik „nagy” kupéjának jellemzőit, azt mondanám: a Gran Coupé a legszebb 3-as és a legpraktikusabb 4-es! Valójában nem sok értelme van a 4-es sorozat másik két tagjához hasonlítani, hiszen aki hamisítatlan kupéra vágyik, az Coupét fog venni, aki meg összehajtogatható keménytetős kabrióra, az Cabriót – mindenesetre előbbinél leheletnyivel magasabb, illetve két hátsó és egy csomagtérajtóval többet nyújt. Jómagam sokkal inkább a 3-as limuzin extravagánsabb és szexisebb alternatívájaként látom a 4-es Gran Coupét. Mondjuk szó se róla, elég éles szemű BMW-rajongónak kell lenni hozzá, hogy messziről felfedezzük a különbségeket, egy laikus pedig még akkor is a fejét vakarhatja, ha netán egymás mellett állnak.

Pedig az ötajtós kupé már arányait tekintve is sportosabb: hosszabban nyújtózik (+14 mm), szélesebben terpeszkedik (+14 mm) és laposabban (-40 mm; xDrive -25 mm) is fekszik. Természetesen ennél látványosabb a lendületesen ívelő tetővonal és a keret nélküli oldalajtó. Szépsége mellett mindkettőnek megvan azonban a hátránya: a hátsó üléssorban már átlagos magasságú felnőttek frizurája is a plafont éri, nagy tempónál pedig kicsivel jobban susog a szélzaj a kocsiban. Ha már itt tartunk, jegyezzük meg, hogy a BMW ugyan 4+1 személyesként aposztrofálja a Gran Coupét, de hátul nincs harmadik fejtámla, illetve az ülés bakhátas kialakítása és a masszív kardánalagút miatt amúgy sem lehet leányálom középen utazni.

Ízléses a berendezés, de a fabetét inkább Mercedesbe illene. Fotó: Hilbert Péter Ízléses a berendezés, de a fabetét inkább Mercedesbe illene. Fotó: Hilbert Péter

A csomagtartó 480 literes mérete hajszálra megegyezik a 3-as limuzinéval, míg a „mezei” 4-es kupé értékét 20-szal múlja felül. Lényegesebb azonban, hogy az ötödik ajtó a hátsó szélvédővel együtt, szériában motorosan nyílik és záródik: a jókora nyíláson keresztül sokkal kényelmesebb pakolászni, míg bővítés után (a háttámlák 40:20:40 arányban dönthetők) akár nagyobb tárgyak is szállíthatók az 1300 literes térben. Ha pedig éppen a nagyi komódjának súlya alatt roskadozva érkezünk a kocsihoz, hasznos lehet a konfortnyitás opció: elég a hátsó lökhárító alatt meglendíteni a lábunkat és a szezám tárul.

Elöl rendben van a helykínálat, hátul viszont szűkös a fejtér Elöl rendben van a helykínálat, hátul viszont szűkös a fejtér

A 3-as és 4-es sorozat többi tagjából már ismerős a vezetési környezet, de véleményem szerint a Luxury Line kivitelű tesztautó lakkozott fabetétei nem passzolnak egy BMW-hez – ha már fa, akkor inkább természetes, natúr. Persze ezt a leendő kliens úgyis maga döntheti el. Sportosan mély az üléspozíció, a műszerfal könnyedén áttekinthető és egyértelmű a kezelés, még az iDrive kézírás-felismerője is kiválóan teszi a dolgát.

Nehezen belátható kereszteződésbe segít betekinteni az orrkamera Nehezen belátható kereszteződésbe segít betekinteni az orrkamera

Viszonyítás kérdése, hogy drága vagy sem

Akárcsak a 2,0 literes, kettős leömlésű turbóval lélegeztetett benzinmotor és a nyolcfokozatú sportautomata (782 000 Ft) párosa. Sport vagy Sport+ üzemmódban a négyhengeres harapósan veszi a gázadást és lelkesen pörög fel, maximális, 350 Nm-es forgatónyomatéka pedig szinte alapjárattól fogva, széles tartományban kiaknázható. Élvezetesen gyorsítja a 4-es Gran Coupét, álló helyzetből 6,0 másodperc alatt lép százra, erőtartalékaira és rugalmasságára előzéskor is bátran számíthatunk – egyedül a sorhatosra hajazó, kissé mesterséges hangaláfestéssel nem vagyok kibékülve. A Steptronic váltó némi túlzással olvassa a vezető gondolatait és remek időzítéssel, finoman cseréli az áttételeket – a kormány mögötti váltófülek többnyire csak dísznek vannak.

Dinamikus hokiütő, Gran Coupé felirat és ablakkeret nélküli ajtók Dinamikus hokiütő, Gran Coupé felirat és ablakkeret nélküli ajtók

Amúgy nem tudom pontosan megmondani, hogy én öregszem vagy a menetdinamika-szabályzó szoftverét programozták át, de a 28i motor ezúttal Eco Pro üzemmódban sem tűnt olyan tompának, mint korábban. Keveset használtam, de a start-stop rendszernek, a fékenergia-visszanyerésnek és a sztrádatempónál laza részterhelésen (kb. 2250/perc) ketyegő motornak hála így is 8,4 literes tesztfogyasztást mértünk. Nem is rossz egy 245 lovas, automata váltós, összkerékhajtású presztízsautótól. Ja igen, majd” el felejtettem, hogy ez egy xDrive változat. Az intelligens négykerékhajtás ugyanis a vezető számára gyakorlatilag teljesen észrevétlen marad – legalábbis amíg az emberfia nem driftelni akar. Mostoha időjárási körülmények között vagy vészhelyzetben viszont aranyat érhet: az elektronikus vezérlésű, többtárcsás tengelykapcsoló egy szempillantás alatt képes az adott szituációnak megfelelően átvariálni az alapesetben 40:60 arányú nyomatékelosztást, és extrém esetben akár az egészet előre vagy hátra csoportosíthatja. Kanyargós úton pedig ezzel együtt is öröm megzavarni a BMW-t. Az opciós változó áttételű kormánnyal precízen támadhatjuk az íveket, míg az adaptív M futóművel és a 19 colos kerekekkel rendíthetetlenül fogja az utat. Cserében viszont meglehetősen érzékeny az úthibákra. Pedig az aktuális 3-asnál már éppen kezdtünk örülni, hogy a defekttűrő gumik dacára egész kellemes a gördülési komfort…

Bővítve a csomagtér csak 200 literrel kisebb a 3-as Touring kombiénál Bővítve a csomagtér csak 200 literrel kisebb a 3-as Touring kombiénál

Azonos motorváltozat esetén a kétajtós 4-es kupénál jelképes 199 000, a 3-as limuzinnál viszont combos 2,2 millió forinttal drágább az ötajtós Gran Coupé – szép autó, de azért ennyivel nem exkluzívabb vagy szexisebb.

A Gran tetővonala 23 mm-rel magasabb és 112 mm-rel hosszabb a 4-es Coupénál. Luxury Line: krómkeret hangsúlyozza a lendületes ívet és a szűk oldalablakokat A Gran tetővonala 23 mm-rel magasabb és 112 mm-rel hosszabb a 4-es Coupénál. Luxury Line: krómkeret hangsúlyozza a lendületes ívet és a szűk oldalablakokat

TETSZETT
– szexis kupéforma
– praktikus csomagtér
– vezetési élmény

NEM TETSZETT
– szűkös fejtér hátul
– mesterséges motorhang
– a 3-asnál sokkal drágább

ÖSSZEGZÉS
A 143 lóerős 18d motorral 10,8 milliótól indul a 4-es Gran Coupé, a 28i benzinest kézi váltóval viszont már 13 226 000 forintért mérik. Az xDrive motorváltozattól függően 710-730 ezer forinttal növeli a tétet, az extrákkal pedig egészen 20,8 millióra sikerült feltornázni a tesztautó árát…

BMW 428i xDrive Gran Coupé aut.
Összlökettérfogat: 1997 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 180 kW (245 LE) 5000-6500/min
Max. forgatónyomaték: 350 Nm 1250-4800/min

Hossz./szél./mag.: 4638/1825/1404 mm
Tengelytáv: 2810 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1544/1590 mm
Fordulókör: 11,8 m
Saját tömeg/teherbírás: 1670/560 kg
Csomagtér: 480/1300 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,0 s
Maximális sebesség: 250 km/h
Város/országút/vegyes: 8,7/5,5/6,7 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 157 g/km
A modell alapára: 10 788 000 Ft (418d Gran Coupé)
A tesztelt modell ára: 14 008 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!