A CX-5-ös anno elsőként kapta meg a Skyactiv technológiát, tehát megérett az idő a leváltására. Mármint a mérnökök részéről, az értékesítési számokkal nem volt baj, ezért ránézésre minden maradt a régiben, épp csak élesebbek lettek a lemezívek, keskenyebbek a fényszórók és nagyobbak a kerekek. Utóbbi leginkább a kerékjáratok kialakítása miatt tűnik fel, hiszen a tesztautó alá szerelt 19 colos felnik manapság nem számítanak extra méretűnek. A Soul Crystal Red nevű bordó metálfény határozottan kiemeli a vonalakat, de aki jót akar magának, kevésbé kényes fényezést választ.

Két analóg óra és egy digitális kijelző a kormány mögött, ezenkívül még a szélvédőre is vetít információkat. Fotó: Hilbert Péter

Nagy szögben tárulnak fel az ajtók, elsőként a világos bőrkárpitozás követel figyelmet, no meg az, hogy mennyire meglátszik azokon a használat már pár ezer km után. A támla hátulja már sötétszürke, így azon takarításkor megvan a sikerélmény, de az ülőlapon látható ruhanyomokat (pl. farmer) nem lehet egyszerű törléssel eltüntetni. A vetélytársakhoz képest kicsinek hat a központi képernyő mérete, de igazából nem ezzel van a baj, hanem a mögöttes hardver lassú működésével, például rádióadó-váltásnál hosszú másodpercekbe telik, amíg betölti az állomások listáját a rendszer; jobb ezt álló helyzetben végezni. Biztonsági okokból az érintőfunkciót letiltja az autó menet közben, egyébként is távol van az utasoktól a monitor. A váltókar mögötti központi kezelőszerv használatát megnehezíti a helyzete, a könyöklő miatt ezt csak kényelmetlen kéztartással lehet elérni és használni. A hátsó ülésfűtés alkalmas az ott utazók megtréfálására, annak kapcsolója a lehajtható könyöklőn található, könnyen aktiválja azt az ember, miközben a kezét pihenteti, aztán ha visszahajtja a kartámaszt, semmi visszajelzés nincs annak működéséről – leszámítva a meleg ülepet. Nincs baj a minőségérzettel, de csak második ránézésre tűnik fel, hogy a szellőzőnyílások magasságában fautánzat betéteket is elhelyeztek, szürke színe miatt eltűnnek a kályhaezüst díszcsík mögött.

Hamar koszolódik a fehér bőr, minimális az első ülések oldaltartása. Hely van elég, könnyen lehet véletlenül aktiválni a hátsó ülésfűtést

Városban nem a legjobb oldalát mutatja a CX-5-ös, országúton és autópályán már elemében van. Az 50-70 km/órás sebességtartományban hallható a dízelmotor, gyorsításkor kifejezetten ronda hangon hívja fel magára a figyelmet, a lakott terület határát elhagyva viszont a zaja belesimul az alapzajba; útburkolattól függően a kerekek dübörgését lehet ilyenkor említeni, mint meghatározó zajforrást. Ez egyébként rendben van, a sávtartó rendszer működése azonban finomításra szorulna. A rendszer pontosan az általa felismert forgalmi sáv közepére kormányozza aktívan az autót, zavaró a rengeteg apró kormánykorrekció. De veszélyes is lehet, hiszen amikor esőben az M0-áson haladva csinálta ugyanezt, pontosan a vízzel teli nyomvályúba próbálta beleerőszakolni a CX-5-öst az elektronika. Szerencsére a kormány mögött balra egy gombnyomással ki lehet kapcsolni ennek működését. A 2,2 literes dízelmotor nem változott érdemben, de nem is volt rá szükség, hiszen a 175 lóerős teljesítmény bőven elég a szabadidő-autó mozgatásához, a teljesítményleadás egyenletes, a fogyasztása korrekt. A hagyományos, 6 fokozatú automatikus váltó is jól veszi a ritmust, nem hiányzik a Sport fokozat, hiszen szükség esetén, mondjuk előzéskor jó ütemben kapcsol vissza. A felfüggesztés hangolása egészen jó kompromisszum annak tekintetében, hogy magas tömegközéppontú autóról van szó, tehát az oldaldőlés kordában tartása miatt feszes rugókat használnak, de ettől még egészen sok úthibát kirugóznak a kerekek.

Nincs rakodóperem, könnyen lehet ki-be pakolni a nagy méretű csomagtérbe. Hátulról dönthetők a támlák

Ahogy maga az autó, úgy a választék sem sokat változott, csak előre összeállított felszereltségek vannak, extra csak elvétve található az árlistán: metálfény 136 900 Ft-ért, navigációs rendszer 159 000 Ft-ért, a csúcsfelszereltségnél ezenkívül még tetőablakra lehet befizetni 200 000 Ft-ért. Ahogy megyünk felfelé a létrán, úgy kap egyre több vezetéstámogató rendszert az autó, a koccanásgátló széria, a holttér- valamint a hátsó keresztirányú forgalomfigyelő és a kanyarfényszóró a középső Attraction szinttől jár, efelett LED-es fényszóró, sávtartó, fáradtságfigyelő, tolatókamera, hátsó ütközésfigyelő, táblafelismerő (a feláras navigációval együtt) van, aki távolságtartó tempomatra vágyik, annak muszáj a Revolution Top szintre befizetnie. A Mazda egyébként magabiztosan árazta be a CX-5-öst, a normál és a prémiumszint közötti határmezsgyén mozog, ami a tudását nézve indokolt is.

Megjelenéséhez passzol a felfüggesztés hangolása, sportosan mozog a CX-5-ös

Tetszett
• külső-belső megjelenés
• helykínálat
• vezethetőség

Nem tetszett
• minimális oldaltartású ülések
• sávtartó segéd működése
• lassú fejegység

Összegzés
Sokat fejlődött a CX-5-ös megjelenése, de pár bosszantó hibát is megtartott a generációváltás során a kompakt SUV. Ennek ellenére meggyőző teljesítményt nyújt, amely az árazásán is meglátszik. A vásárlónak még abba is bele kell törődnie, hogy nem lehetnek egyedi igényei.

Mazda CX-5 CD175 AWD/AT
Összlökettérfogat: 2191 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbódízel
Max. teljesítmény: 129 kW (175 LE) 4500/perc
Max. forgatónyomaték: 420 Nm 2000/perc
Hossz./szél./mag.: 4550/1840/1680 mm
Tengelytáv: 2700 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1595/1595 mm
Fordulókör: 12,0 m
Saját tömeg/teherbírás: 1535/608 kg
Csomagtér: 506-1620 l
Üzemanyagtank: 58 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 9,5 s
Max. sebesség: 206 km/h
Város/országút/vegyes: 6,7/5,3/5,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,6 l/100 km
CO2-kibocsátás: 152 g/km
A modell alapára: 7 350 000 Ft (G165, Emotion 2WD, 165 LE)
A tesztelt verzió ára: 11 090 000 Ft