20-25 év alatt sokat változott a világ. Gondoljunk csak arra, hogy a 90-es évek elején, közepén egy 70-75 lóerős kisautó nem számított gyengének, ezt a teljesítményt jellemzően 1,4-es motorokból hozták ki. Amíg azonban akkoriban 800 kilónál alig volt nehezebb egy modell, ha most „becsúszik” egy tonna alá valamelyik típus tömege, az már kisebb szenzáció – nagyrészt ezért van az, hogy egy 90-100 lovas kisautó sem megy úgy, mint a veszedelem. S mi a helyzet az alapmotorokkal? A Fabiában az 1,0 literes blokk 60 és 75 lóerővel is rendelkezésre áll, mi utóbbival vettük górcső alá a modellt.

Fantáziát ne keressünk a belsőben, a tárgyilagosság dominál. A Clevernél széria a borborítású volán. Fotó: Hilbert Péter
Fantáziát ne keressünk a belsőben, a tárgyilagosság dominál. A Clevernél széria a borborítású volán. Fotó: Hilbert Péter

Már az indítás után feltűnik, hogy háromhengeres létére finoman, rezgésmentesen jár a motor, és ebbe a start-stop rendszer sem zavar bele. Hangja sem tolakodó, csak magas fordulaton jön elő a jellegzetes háromhengeres hang, de akkor sem zavaró. Szóval ezt a részt megoldotta a Škoda, viszont az elindulást szokni kell: nehéz hosszú kuplungcsúsztatás vagy felbőgetett motor nélkül elsőre elindulni, egyszerűen 2000-es fordulat alatt nagyon hiányzik a motorból a nyomaték. Érdekes, hogy amikor már elstartoltunk, azt gondolná az ember, hogy nem is gyenge a motor, mert egészen jól veszi a gázt. Egyébként meg városban – ha nincsenek nagy elvárásaink a menetdinamikával kapcsolatban – gond nélkül el lehet vele járkálni, ha megszokjuk, hogy a gázpedált a gyorsításoknál egyállású kapcsolóként használjuk. Ennél sokkal fontosabb, hogy vegyesben 5,5-6,0 literes fogyasztással kalkulálhatunk, ami ha nem is döbbenetesen alacsony, de mindenképpen elfogadható érték. Csak a váltásokra figyelmeztető jelzésekre ne hallgassunk! Már 45-nél „kéri” az ötödiket, miközben jó érzésű sofőr 60 km/óra alatt nem is kapcsolja, mert egyszerűen csak szenved a motor. A 95 Nm-es nyomaték inkább akkor teszi kihívássá a közlekedést, ha többen ülnek az autóban és mondjuk még a légkondicionálóra is szükség van, ilyenkor nagyon hiányzik a motorpaletta következő lépcsője, a négyhengeres, 1,2-es TSI 90 lóereje és 160 Nm-es nyomatéka. Egyébként meg a Fabiát jó vezetni, váltója és kormánya a többi Škodáéhoz hasonlóan remek, egyedül a futómű lehetne finomabb csillapítású.

Tág határok között állítható az ülés, a kategória mércéje szerint korrekt a helykínálat
Tág határok között állítható az ülés, a kategória mércéje szerint korrekt a helykínálat

3992 mm-es hosszával már a Fabia is a nagyra nőtt kisautók közé tartozik, így kisebb kompromisszummal négy felnőtt is elfogadható körülmények között utazhat. A Škodától megszokott módon sok ügyes részlet teszi könnyebbé a hétköznapokat, legyen szó a parkolójegy-rögzítőről vagy a tanksapkába rejtett jégkaparóról. A 330 literes csomagtér mellett az összeszerelési minőségre sem lehet panasz. Ami a felszereltségeket illeti, a Clever csomag tényleg okos választás, többek között manuális klímaberendezés, fűthető első ülések és parkolóradar teszik könnyebbé és komfortosabbá a Fabia utasainak életét. A 3 348 270 Ft-os alapár pedig, ha nem is teszi a kategória árbajnokává, a vásárló tisztességes autót kap a pénzéért. Más kérdés, hogy a 331 ezer Ft-os felárért elérhető 90 lovas TSI-vel már egy egészen más arcát mutatja a Fabia. Ha már valaki új autóban gondolkodik, szerintem ez a beruházás bőven megéri.

A 75 lóerős modellnél alapáras a start-stop rendszer és fékenergia visszanyerés. A rugózási komfort nem tartozik a Fabia erősségei közé
A 75 lóerős modellnél alapáras a start-stop rendszer és fékenergia visszanyerés. A rugózási komfort nem tartozik a Fabia erősségei közé

Tetszett
• csendes motor
• összeszerelési minőség
• ár-érték arány

Nem tetszett
• csillogó műanyagok
• menetdinamika
• kemény futómű

Összegzés
Minden szempontból racionális választás a Fabia, ezzel a felszereltséggel és motorral biztosan. Sok érzelmet vagy dinamikát ne várjunk tőle, ahhoz mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni.

Škoda Fabia 1.0 75 Clever
Összlökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S3/12
Max. teljesítmény: 55 kW (75 LE) 6200/perc
Max. forgatónyomaték: 95 Nm 3000-4300/perc
Hossz./szél./mag.: 3992/1732/1467 mm
Tengelytáv: 2470 mm
Nyomtáv elöl/hátul: 1463/1457 mm
Fordulókör: 10,4 m
Saját tömeg/teherbírás: 1055/530 kg
Csomagtér: 330/1150 l
Üzemanyagtank: 45 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 14,7 s
Max. sebesség: 162 km/h
Város/országút/vegyes: 5,8/4,2/4,8 l/100 km
Tesztfogyasztás: 6,0 l/100 km
CO2-kibocsátás: 108 g/km
A modell alapára: 2 812 330 Ft (1.0 60 Easy)
A tesztelt verzió ára: 3 348 270 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!