Melyik a legjobb autó? Sokan teszik fel e kérdést, amely valójában megválaszolhatatlan, hiszen legjobb autó nincs, csak legjobb autók vannak. Ám annyit ki merek jelenteni e teszt után, hogy a dízelmotoros, robotváltós Corollánál jobb városi kocsihoz még nem volt szerencsém. A 2001 óta futó Yaris-dízelből kifejlesztett motorja, amely az ugyanekkora teljesítményű, de valamivel kisebb nyomatékú kétliterest

váltja fel, 180 kiló helyett csak 108-at nyom, és ezzel kategóriájának legjobb teljesítménysúlyú modelljévé avatja Corollánkat. Katalizátorral kiegészített kipufogógáz-visszavezetésének köszönhetően az 1.4 D-4D teljesíti az Euro 4-es szintet. A gyakorlatban nagyon erősnek bizonyul, ugyanakkor halk és kultúrált. Elképesztő, de autópályán könnyedén hasít 170-nel, sőt zavartalan körülmények között megfutja a 180-at. Mindehhez a világ egyik legtakarékosabbja. Ha figyelembe vesszük a közmondásos Toyota-megbízhatóságot is, maradéktalanul elégedettek lehetünk vele.

Váltókezelő

Ugyanígy a robotizált váltókezelővel! Nagyon finoman működik, programozása rendkívül intelligens. Álló helyzetben, bekapcsolt menetmódban, kissé kúszik az autó, ami megkönnyíti az elindulást, és pótolja az emelkedőn elindulást segítő „dombasszisztens” funkciót. Gyorsításkor adaptívan, a gázpedál megnyomásának erélyességéhez igazodva kapcsolgat fel, kimondottan dinamikussá téve a kocsit. Érzékeli az emelkedőt, megtartja az alkalmas fokozatot, nem ugrál ide-oda, mint némely robotváltó. Ha viszont gázelvétellel gurulunk egy lejtőn, és közben belefékezünk, rögtön visszavált egyet-egyet, egészen az első fokozatig. Ezt könnyű figyelemmel kísérni a műszerfali digitális fokozatkijelzőn. A váltókart a kulissza baloldali síkjába húzva kézzel is kapcsolhatunk, de ez csupán szórakozási lehetőség, igazából sosincs szükség rá. Hiszen, ha sportosan akarunk menni, csak megnyomjuk az M-MT (Multi-mode Manulal Transmission) ES (Economy Sport) gombot, és az elektronika magasabb fordulatszámokra csúsztatja el a kapcsolási pontokat. Ebbe a váltóba egyszerűen nem lehet belekötni!

Toyota Corolla 1.4 D-4D M-MT Sol

Összlökettérfogat: 1364 cm3 Hengerek/szelepek száma: 4/8 Max. teljesítmény: 90 LE (66 KW) 3800/min Max. forgatónyomaték: 190 Nm 1800-3000/min Hosszúság/szélesség/magasság: 4180/1710/1475 mm Tengelytáv: 2600 mm Fordulókör: 10,2 m Saját tömeg: 1210 kg Teherbírás: 485 kg Csomagtér: 289 liter (variálható) Gyorsulás 0-100 km/h: 14,5 s Csúcssebesség: 180 km/h Fogyasztás városban/országúton: 4,7/4,3 l/100 km Tesztfogyasztás: 6,1 l/100 km A tesztút hossza: 433 km A modell alapára: 3 625 000 Ft A tesztelt kivitel ára: 4 740 000 Ft A tesztautó szállítója: Toyota Motor Hungary Kft. 1211 Budapest Szabadkikötő út 4. Telefon: 06-1-278-1600.

Kicsit húzós

Az árba viszont igen, mert az éppoly húzós, mint maga a dízel-robot Corolla. Már az alapár is duplája körül van annak, amelyért már rendes kompakt autót kapni, ehhez jön a D-4D 460 ezres, illetve az M-MT 155 ezres felára, így már bő négymilliónál járunk. Akármilyen drága a gázolaj, nagyon sokat kell autózni ahhoz, hogy kifizesse magát a dízel. Tesztkocsink ráadásul az automata klímával, a bőr volánról vezérelhető rádióval, négy elektromos ablakemelővel, esőérzékelős ablaktörlővel, függönylégzsákkal, ködfényszóróval és egyéb finomságokkal ellátott Sol felszereltségi szintet képviselte, amelyért még egy félmilliót kell lepengetni. Összesen négy és háromnegyed millió forint nem kis pénz egy kompaktautóért – igaz viszont, hogy a maga nemében egészen kiváló, dinamikus és komfortos, óriási hatótávolságú, méreteinek és ügyes mozgásának köszönhetően ideális városi járműnek bizonyuló autót kapunk érte, amely jól tartja majd az értékét.