Az új modell futóműve hatásosabban nyeli el az úthibákat, mint az előző nemzedéké Az új modell futóműve hatásosabban nyeli el az úthibákat, mint az előző nemzedéké

Ha valaki új Swiftet szeretne vásárolni, merőben új helyzettel találkozik. Eltűntek az olcsó, „fapados” felszereltségű modellek, s helyettük hárommillió forint feletti indulóárral rendelkező, igen gazdag ellátmánnyal érkező autókat kínál a Suzuki. Így bármennyire is hasonlít elődjére az új Swift, mintha teljesen más célközönségnek szólna. Hogy a Suzuki jól döntött-e, amikor ezt a politikát választotta, az csak idővel derülhet ki, mindenesetre elsőre nem tűnik igazán logikus lépésnek…

Pedig a magas indulóár részben indokolt, hiszen a konkurensek azonos motorizáltság és felszereltség esetén (klíma, hat légzsák, ESP) még drágábbak, tehát a Suzuki az ár/érték arányban végül is jól áll. Ha azonban házon belül nézünk szét, akkor azért az megdöbbentő, hogy a legolcsóbb új Swift 3 157 000 Ft-ot kóstál, míg a jóval nagyobb és komolyabb, 1,5 literes motorral ellátott SX4-es 3 093 000 Ft-ért vihető haza (a Swift mentségére legyen mondva, hogy gazdagabban felszerelt). Ha pedig valaki egy ilyen látványos optikai tuningot szeretne a kis Suzukira, mint a tesztautóé, akkor mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen az első spoiler (52 240 Ft), a küszöbspoiler (52 605 Ft), a hátsó spoiler (51 580 Ft) és a tetőspoiler (41 068 Ft) sem olcsó, nem is beszélve a könnyűfém keréktárcsákról (37 714 Ft/db).

Alapból 94 lóerős erőforrás jár a Swifthez

A gyári tartozékkatalógusból külön-külön is elérhető elemekkel az újdonságot akár a korábbi Swift Sporttal is összetéveszthetnénk, pedig erő dolgában közel sem áll olyan jól. A változó szelepvezérlésű, 1,2 literes benzinmotorra azonban egy rossz szót sem szólhatunk. 94 lóerőjével nyilván nem lesz a belső sáv bajnoka, de a szerény tömeg és a rövid áttételezésű ötfokozatú váltó miatt erőlködés nélkül tarthatjuk a forgalom ritmusát.

A jól formázott első ülések kifejezetten kényelmesek A jól formázott első ülések kifejezetten kényelmesek

A motor tényleg jó, ám az igazi meglepetést az okozta, hogy a vezető egy egészen rövid úton és határozottan járó kart foghat, illetve egy roppant közvetlen volánt tekerhet. Ráadásul a korábbinál szélesebb nyomtáv miatt (elöl +15, hátul +20 mm) feltűnően jól fogja az utat a Swift, tempós kanyarvételkor is fegyelmezetten, semlegesen viselkedik, pedig az elődnél egy hajszálnyival finomabban rugózik. A kényelemre hangolt futómű mellett az autó zajszigetelése sem emlékeztet az elődre. 2000-es fordulatig a Swift olyan, mint egy süketszoba, s ha jobban hajszoljuk a kis motort, akkor sem no számottevően a zaj, még állandó 130 km/órás tempónál sem.

Könnyen áttekinthető a Swift műszerfala, s tárolórekeszből sincs hiány Könnyen áttekinthető a Swift műszerfala, s tárolórekeszből sincs hiány

Noha az új Swift tengelytávolsága 50 mm-rel, a teljes hossza pedig 90 mm-rel nőtt, ebből az utasok nem sokat éreznek. Az első sorban eddig is szinte kifogástalan volt a helykínálat, a hátul ülők azonban nem dőzsölhetnek, mert a fejtér és a lábaknak jutó hely is alulról súrolja a kategória átlagát. Mivel háromajtós modellről van szó, nem lehet szó nélkül elmenni a hátsó sorba való bejutás mellett, hiszen az ülés háttámlájának állítókarjával kell előrebillenteni az ülést. Sokkal egyszerűbb lenne, ha a támla felső részén lenne egy külön kar… Ennél azonban hervasztóbb, hogy a magas peremen át rakodható csomagtér csupán 211 literes, ami a mai, 4,0 méter hosszú kisautók mezőnyében már nem ad okot túl sok büszkeségre.

Több tekintetben is előnyére változott

Szerencsére a „mi autónknak” akad néhány olyan tulajdonsága, amelyek jóvoltából nincs lemaradásban a vetélytársakhoz viszonyítva. Sőt! Az első ülések például különösen kényelmesek, remekül tartják a combokat, s igen jó oldaltartással rendelkeznek. Aztán ott van a műszerfal és a középkonzol, melyek megmaradtak ugyanolyan könnyen leolvashatónak, egyszerűen kezelhetőnek, csakhogy közben lényegesen igényesebbek lettek, miközben a felhasznált anyagok minőségét tekintve is előrelépés történt.

Miniautósan kicsi a Swift 211 literes csomagtere Miniautósan kicsi a Swift 211 literes csomagtere

Nem kérdés, kifinomultabb és vonzóbb autó lett a Swift, amely semmilyen részletét illetően sem olcsó hatást keltő autó. Az már egyéni preferencia dolga, hogy a vevőjelölt a Suzuki kiváló vezethetőségét többre értékeli-e egy konkurens modell néhány literrel nagyobb csomagtartójánál vagy tágasabb utastérénél.

Ez még nem a Swift Sport. De nagyon úgy néz ki Ez még nem a Swift Sport. De nagyon úgy néz ki

TETSZETT
precíz kormányzás
összeszerelési minőség
kiváló úttartás

NEM TETSZETT
szűkös csomagtér
helykínálat
beszállás hátra

ÖSSZEGZÉS
A borsos ár miatt nem az év vétele a sportcsomagos Swift, ugyanakkor a vezethetőség tekintetében az új modell bármelyik, sokkal nagyobb presztízzsel rendelkező kisautóval felveszi a versenyt. Bár a típus hossza nőtt, továbbra sem tágas.

SUZUKI SWIFT 1.2 GLX
Összlökettérfogat: 1242 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 69 kW (94 LE) 6000/min
Max. nyomaték: 118 Nm 4800/min
Hossz./szél./mag.: 3850/1695/1510 mm
Tengelytáv: 2430 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1005/475 kg
Csomagtér: 211-892 l
Üzemanyagtank: 42 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 12,3 s
Maximális sebesség: 165 km/h
Fogyasztás város/országút: 6,1/4,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
CO2-kibocsátás: 116 g/km
Alapár (Swift 1.2 GC, 94 LE): 3 157 000 Ft
A tesztelt modell ára: 3 582 000 Ft