Az R.S.-nél látványosabb és erősebb járgány is van a szegmensben, de gyorsabb talán egy se, amire bizonyíték, hogy 8 perc 7,97 másodperc alatt teljesített egy kört a Nürburgring Nordschleifén. Ennél rövidebb idő alatt még egyetlen fronthajtású sportkocsi sem tudta le a 20,8 kilométeres távot, ez pedig óriási elismerés, legyen szó a futóműről, a fékekről vagy a motorról. Persze a 2,0 literes, turbós erőmű nem gyenge eresztés, főleg mióta az év eleji modellfrissítéssel 265 lóerőre izmosodott (+15 LE), a nyomatéka pedig eléri a 360 Nm-t (+20 Nm).

Az R.S. monitorról többek között az oldal- és keresztirányú gyorsulás is lehívható Az R.S. monitorról többek között az oldal- és keresztirányú gyorsulás is lehívható

Ha nem sietünk, akár egészen alacsony fordulaton, mindenféle „köhögés” nélkül feljebb kapcsolhatunk. Viszont ha elő akarjuk csalogatni a vadállatot az autóból és jobban kilendítjük a fordulatszámmérő mutatóját, máris lórúgásszerűen indul meg az R.S., ami az 1,5 baros turbónyomás miatt teljesen érthető. De aki azt hinné, hogy négyhengeres mivolta miatt vékonyka a hangja, ki kell ábrándítanom: mintha egy hathengeres lenne, olyan mélyről jövő üvöltés hallatszik a trapézvégű kipufogóból.

Bravó! Minimális a hajtási befolyás

A combos motor jóvoltából 6,0 másodperc alatt katapultál 100 km/órás sebességre az RS, ami önmagában is szép érték, főleg hogy nincs rövidre áttételezve a hatfokozatú manuális váltó. Igazából azonban a kanyarodási tulajdonságaival bizonyítja, hogy tulajdonképpen így ahogy van, versenypályára vihetjük. A függőcsapszeges futómű szinte minimálisra csökkenti a hajtási befolyást, a kormány pedig a legkisebb elfordításra is azonnal választ kap.

Nem csoda, hogy a vezetőből előbújik a kisördög, mert az R.S.-sel büntetlenül lehetünk gyorsak: itt nem kell tartani a far kitörésétől, az egész autó viselkedése elképesztően semleges, az 1,4 tonnás tömegéből simán letagadhatna két mázsát. Ha kicsit szórakozni akarunk, abban is partner az R.S., hiszen elég Sport módba kapcsolni és a kipörgésgátló engedékenyebb lesz, ami jól jöhet, ugyanis kanyarból való kigyorsításkor az esetek nagy százalékában kénytelen beavatkozni.

290 km/óráig skálázott sebességmérő és váltófény fokozza a hangulatot 290 km/óráig skálázott sebességmérő és váltófény fokozza a hangulatot

Ha megállásról van szó, akkor is nagyot domborít, az elöl 340, hátul 290 mm-es tárcsákat felvonultató fékrendszer ellentmondást nem tűrően lassít. De ha ez nem lenne elég, itt van remek játékszernek az R.S. monitor (68 000 Ft), amelynek menüjében állíthatjuk a gázpedál érzékenységét, illetve a központi kijelzőről olyan adatokat is lehívhatunk, mint az oldal- és a hosszirányú gyorsulás. Mivel az R.S. potenciális vásárlóközönségében olyanok is vannak, akik kifejezetten versenypályára vesznek autót, külön áldás lehet nekik a 480 ezer forintért elérhető extrafeszes Cup futómű, amelyhez önzáró differenciál és piros, Brembo féknyergek járnak.

A kagylóülések meglepő módon igen komfortosak, de hátulra nehéz bejutni, és a fejtér is szűkös A kagylóülések meglepő módon igen komfortosak, de hátulra nehéz bejutni, és a fejtér is szűkös

Természetesen a sportosságnak megvan az árnyoldala is, a hazai kátyúhelyzetről pontos képet kapunk, illetve a kemény kuplung miatt nem éppen kellemes a városi araszolás. A sportülések viszont meglepően kényelmesek, a hosszú ülőlap és a kiváló oldaltartás miatt nagy távolságok sem jelenthetnek gondot. A beltérből ugyanakkor hiányzik az a plusz, ami a külsőnél megvan: a vörös „bajusz” a lökhárítón, a komoly diffúzor és a modellfrissítés óta fekete betétes lámpák valóságos hadüzenetet jelentenek, de az utastérben nincs olyan megoldás, amiért hevesebben verhetne a szívünk. Mindez aligha vesz el az autó értékéből, főleg, hogy a Renault nem szállt el az árral. A Mégane R.S. 8 040 000 forinttól vihető haza igen komplett felszereltséggel: a bi-xenon fényszóróktól elkezdve a kulcs nélküli indításon át az abroncsnyomás-ellenőrző rendszerig számos tétel alapáron jár. Ezek után tényleg nem meglepő, hogy a Renault legerősebb modellje erős birtoklási vágyat kelt.

Az önzáró diffivel szinte csodára képes a kanyarokban az R.S. Az önzáró diffivel szinte csodára képes a kanyarokban az R.S.

TETSZETT
dögös külső
bivalyerős motor
enyhe hajtási befolyás
irányíthatóság

NEM TETSZETT
fantáziátlan belső
lámpa fényereje
nehézkes beszállás hátra

ÖSSZEGZÉS
A Mégane R.S. joggal tarthat igényt a legsportosabb fronthajtású modell címére. Motorja és futóműve igazi élményautóvá teszi, ráadásul az ára sem rossz.

Renault Mégane R.S.
Összlökettérfogat: 1998 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 195 kW (265 LE) 5500/min
Max. nyomaték: 360 Nm 3000/min
Hossz./szél./mag.: 4299/1804/1423 mm
Tengelytáv: 2640 mm
Saját tömeg/teherbírás: 1462/373
Csomagtér: 344 l
Üzemanyagtank: 60 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 6,0 s
Maximális sebesség: 245 km/h
Város/országút/vegyes: 11,3/6,5/8,2 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,7 l/100 km
CO2-kibocsátás: 190 g/km
A modell alapára: 8 040 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért