Élére vasalták az Eos orrát, és ennyivel nagyjából le is tudták a modellfrissítést. Ha azonban figyelmesebben szemléljük, a műszeregységben a multifunkciós kijelző immár egy rendes monitor szép grafikával – ezzel azonban tényleg a végére is értünk a változásoknak.

Ami jó, azon nem érdemes változtatni, az utastér tágas, hátul ketten elférnek, vagy akár szélfogót is szerelhetünk oda. Enélkül is kicsi a huzat az első üléseken, de mindezt egy, a szélvédő keretéből előszedhető szélfogóval is meg lehet támogatni – ez a háló azonban már városi tempónál borzasztóan süvít. Sokkal jobban teszi az ember, ha inkább rádiót hallgat. A hatalmas méretű, színes érintőképernyő senkit ne vezessen félre, az ugyanígy kinéző navigáció nagyjából négyszázezer forinttal drágább.

Forró hangulat: fekete bőrkárpit

A fekete bőrkárpit nagyon elegáns dolog, könnyen is takarítható, mégsem illik igazán az Eoshoz. Pár pillanat alatt képes teljesen felforrósodni, beszállás után meg rögtön pattan is ki az ember. Aki ezt el akarja kerülni, annak minden megálláskor be kell csuknia a tetőt – menet közben nem végezhető el a mutatvány, és arra is figyelnie kell, hogy az autó háta mögött kell vagy 40 centi hely a hátranyíló csomagtérfedél miatt. Csukott tetővel egyébként egészen tágas a csomagtér, s a széles fedélnek köszönhetően könnyen meg is pakolható.

Csukott tetővel nagy és könnyedén pakolható a csomagtér Csukott tetővel nagy és könnyedén pakolható a csomagtér

Az 1,4 literes, benzines turbómotor remek választás a kabrióhoz, hangja még nyitott tetővel se hallható, elég nyomatéka van ahhoz, hogy a merevítések és a nyitható fémtető miatt nehezebb karosszériát gond nélkül mozgassa. A hatfokozatú manuális váltó hosszú áttételezésű, így kevés kapcsolással lehet kényelmes tempóban kabriózni. A rugózás egészen jól elnyeli az út egyenetlenségeit, a kormányzás átlagos, a fék hatásos. Akár sportosan is lehetne közlekedni az autóval, de karakterénél fogva nem igazán vált ki ilyen ingert a sofőrből az Eos. Megmarad kényelmes és tágas négyüléses kabriónak, magabiztos, 7,88 milliós vételárral.

A síalagút fedele kiesik a helyéről, nekünk kell elpakolni A síalagút fedele kiesik a helyéről, nekünk kell elpakolni

TETSZETT
nyomatékos motor
kényelmes vezethetőség
tágas utastér

NEM TETSZETT
vételár
fekete bőrkárpit

ÖSSZEGZÉS
Remek kabriót faragtak a Golf alapján a VW mérnökei, azonban az árán is látszik, hogy nem nagyon kötöttek kompromisszumokat. A kabrióvásárlás persze inkább érzelmi, mint értelmi döntés, úgyhogy ez nem is olyan nagy baj.

Volkswagen Eos 1.4 TSI
Összlökettérfogat: 1390 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16 turbó
Max. teljesítmény: 90 kW (122 LE) 5000/min
Max. forgatónyomaték: 200 Nm 1500-4000/min
Hosszúság/szélesség/magasság: 4423/1791/1444 mm
Tengelytáv: 2578 mm
Fordulókör: 10,9 m
Saját tömeg/teherbírás: 1497/498 kg
Csomagtér: 205/380 l
Üzemanyagtank: 55 l
Gyorsulás 0-100 km/h: 10,9 s
Maximális sebesség: 198 km/h
Város/országút/vegyes: 8,3/5,3/6,4 l/100 km
Tesztfogyasztás: 8,2 l/100 km
CO2-kibocsátás: 149 g/km
A modell alapára: 7 887 250 Ft
A tesztelt modell ára: 7 887 250 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!