A Scirocco (ejtsd: sirokkó) valaha jól ismert fogalom volt a magyar nyelvben. Igaz, akkor még híre-hamva sem volt a Volkswagen nevű autógyárnak, ellenben az Abbáziában oly’ gyakran időző polgárosodó réteg előbb-utóbb találkozott vele. Az Afrika felől érkező heves, meleg légáramlat a téli, tavaszi időszakban gyakran korbácsolta fel a tengert. Nem volt pusztító, de ereje miatt tisztelték, tartottak tőle az Adria mellett élők és az olasz csizma nyugati partjának lakosai. Nem lehetett nem észrevenni, ugyanakkor nem volt túl nagy befolyással a mindennapokra. Valahogy így van ez a VW Sciroccójával is. Sokan utánafordulnak az utcán, de arra nem kell számítanunk, hogy csődület lesz körülötte.
Akár még családi mindenes is lehet
A modell 1974-es bemutatásakor kevesen gondolták volna, hogy egy kultuszautó születik. Pedig az lett, hiszen a Giorgio Giugiaro által tervezett Scirocco korának sok vetélytársával szemben vásárlók széles köre számára volt elérhető. Egész évben, a mindennapok használatára is kiválóan alkalmas, illetve elsőkerék-hajtásának köszönhetően kifejezetten biztonságos sportkocsiként jelent meg.
Az új Scirocco e hagyományok folytatója, s bizton állíthatjuk, a mindennapos használatra való alkalmassága a kocsi legnagyobb erénye. Amikor megtudtam, hogy a VW kétajtós sportmodelljével kell huzamosabb időre „összebútoroznom”, egyszerre örültem és voltam csalódott. Örültem, mert a véget érni nem akaró szürke télben mindig felemelő érzés egy tüzesebb autót próbálgatni, ugyanakkor azt hittem, teljesen szerencsétlen az időpont. Ennek oka pedig az volt, hogy gyermekáldás előtt álltunk, s attól féltem, mindenórás feleségem nem utazhat az autóban. Azt hittem, nem tud majd beszállni a mélyen levő sportülésekbe, meg annak sem fog örülni, hogy kisfiunknak be kell másznia a hátsó ülésre. Tartottam attól is, hogy a kemény futómű nem tesz neki jót. Egyikünknek sem lett igaza…
A Scirocco először is szépségével nyűgözi le az embert. Akivel csak beszéltem, egyetértettünk abban, hogy ez az autó a Volkswagen egyik legszebb modellje, végre sikerült olyan kocsit tervezniük, ami a legtöbb modelljükkel ellentétben érzelmeket vált ki mindenkiből. Erre az elmúlt években – a Passat CC-t nem számítva – nem nagyon volt példa. Csak remélni tudjuk, hogy a Sciroccón használt stíluselemek, mint például az orrkialakítás, a különösen karakteres, krómozott világítótestek, a fényszóróházak fényes fekete belső felületei, amelyeket a hűtőrács ugyancsak feketén fénylő, karcsú csíkja köt össze, a Volkswagen megújulását vetítik előre. Igazán eltaláltak az autó arányai, rövidek a túlnyúlások, hosszú a tetőív, meredeken áll a hátsó ablak, lapos és széles a karosszéria – tipikus sportkocsis jegyek. Az egyéni sziluett azonban nem hivalkodó, egyszerűen szép. Ez az első benyomásunk akkor is, ha beülünk az autóba. Letisztult, az Eosból ismerős vonalak, a VW-nél megszokott kezelőszervek, jó ergonómia. Az összeszerelés minőségére és az anyagválasztásra sem lehet panasz, csakúgy, mint a legtöbb wolfsburgi márkatárs, hozza az elvárt szintet. Kár, hogy a színek miatt a hangulat komor, azonban elindulás után ezt könnyen felejteni tudjuk. Kritika illeti a tükörállító gombokat, melyekhez a nagyon látványos „TT-coupés” ajtóbehúzó fogantyútól nem lehet hozzáférni.
Ami az első nagyobb meglepetést okozta azután, hogy egyszerű beszállni az alacsony autóba, az a tágas utastér. Bőséges könyök- és válltér, felnőttek számára is kényelmes hátsó ülések jellemzik a Sciroccót. A saját méretemre (187 cm) beállított vezetőülés mögé úgy tudok beülni, hogy a támla és a térdem között marad még legalább 8-10 centiméternyi hely! Attól tartottam, hogy a gyerekülésből fiam majd összerugdossa az előtt lévő ülés támláját, de el sem ért addig a lába. Ezek mellett ráadásul a csomagtér is olyan nagy, hogy az ember könnyen megbocsátja a magas rakodóperemet.
Összegezve tehát, csalódnunk kellett a Sciroccóban, ám pozitívan. Könnyű a ki- és beszállás, tágas az utastér, kényelmesek az ülések, nagy a csomagtartó. Akár egy családi autó jellemzői is lehetnének ezek, s mielőtt arról szólnék, hogy milyen vezetni a VW kupéját, hadd álljon itt még egy személyeskedő megjegyzés, amely talán szemlélteti a mindennapi használhatóságot. Feleségem a magas építésű SUV-ket szereti, azt mondja, abban érzi elég tágasnak az utasteret, abban érzi magát biztonságban, nem számít, hogy milyen az út minősége stb., de a Scirocco az első olyan autó, amit szívesen használna a mindennapi rutinfeladatokra. Nem lenne nyűg az oviba járás és a bevásárlás, s mellette igazi élmény a vezetés.
Ilyen egy átlagember sportkocsija
A Scirocco és az 1,4-es, 160 lóerős, kompresszoros, turbófeltöltős motor párosítása maga a telitalálat. Ha akarom, az autó semmiben sem különbözik egy átlagos 1,4-estől, csendben, szerény fogyasztás mellett teszi a dolgát. Ha viszont olyan kedvem van, remek társ egy kemény vágtában. A downsizing jegyében megalkotott TSI erőforrás már 1750-es fordulattól 240 Nm nyomaték leadására képes, s mindezt 4500-as fordulatszámig tudja. A vezetőülésből mindez sokkal bizsergetőbb, a 8,8 másodperces 100-as sprint alatt mindenkinek mosolyt csal az arcára a Scirocco. Nem állíthatom, hogy versenyautós hangzást produkál az autó, de egy átlagos kipufogónál biztosan szebb szólamot bocsát az éterbe. A hatfokozatú kézi váltó elképesztően pontos, rövid utakon jár – az utóbbi időben próbált autók legjobb darabja. A futóművet is csak dicséret illeti, hiszen feszes, de nem annyira, hogy az első úthibán elpattogna a kocsi. Átlagos minőségű hazai utakon még állapotosan sem zavaróan kemény a rugózás. A változó rásegítésű szervokormány nagyon pontosan dolgozik, elég csak rágondolni egy ívre, s az autó szinte magától követi. Persze, ehhez jól jön az alacsony üléspozíció is, remekül érezzük az utat magunk alatt. A kormányzásról, pontosabban a változó rásegítésről még annyit, hogy a legbonyolultabb parkolási manővert is olyan egyszerűen abszolválhatjuk, mint egy sok száz kilóval könnyebb városi kisautóval.
Tesztünk során 8,03 literes fogyasztást mértünk, ami a teljesítmény ismeretében elfogadható, átlagos, de nagyon távol áll a gyári közléstől, amely 6,6 l/100km. Igaz, mi nem laboratóriumban autóztunk, hanem Budapesten és környékén, és a hideg idő miatt bizony percekig csak melegítettük az autót indulás előtt. Nem feleslegesen nagy teljesítményű, élvezetesen vezethető, mindennapi használatra is alkalmas autó a Scirocco. Egy Porsche-tulajdonos szemében biztosan nem sportkocsi, de egy golfos, passatos vezetőnek, egy átlagembernek – mint amilyenek a legtöbben vagyunk – az. A VW szerint „kombi-kupé”, én pedig azt gondolom, olyan jármű, amit ismét kultuszautónak hívnak majd.
