Speciális a magyar gépjárműpiac, valamiért kórosan vonzódunk a négyajtós, limuzin formájú autókhoz. A dolog hátterében valószínűleg némi „kivagyiság” is megbúvik, hiszen a rendelkezésre álló – általában szűkös – keretből mindig a lehető legnagyobb autót választjuk. Ez márkától függetlenül általában a legelegánsabb és egyben a leghosszabb karosszériakivitel, a szedán szokott lenni. Sokakat magával ragadhat az alaphelyzetben óriási csomagtér, de az olyan apróságok, mint a hátsó ablaktörlő hiánya, vagy a gyér bővíthetőség már másodlagos szempontok. S mit ér az akár fél köbméternél is nagyobb raktér, ha a karácsonyra vásárolt tévékészüléket csak a hátsó ülésre tudjuk begyömöszölni, mert szűk a puttony nyílása? Hagyjuk azonban a négyajtósok „nyavalyáit”, az SX4 Sedan elméletben kedvező fogadtatásra számíthatna, de a négymillió feletti alapár eltúlzott. Hiába a nagyobb, 1,6-os motor, a jó felszereltség, ha a konkurencia többsége olcsóbb modelleket tud felvonultatni.

Árak nélkül

Maga a Sedan – az árát figyelemen kívül hagyva – a négyajtósok között kifejezetten vonzó, hiszen csomagtere dicséretesen nagy, 515 literes. Hátsó kialakítása – a lemezeken igencsak túlnyúló lökhárítóval és a túlságosan is gömbölyded vonalakkal – azonban kissé ódivatúnak hat. A farrész övvonala határozottan emelkedik, tolatni nem éppen leányálom, pláne nem annak tudatában, hogy az autón egyetlen koptatócsík sem található. Mint számos más ötajtósból lett négyajtósnál, itt is megegyezik az autó eleje és műszerfala a donoréval. A GLX+ szinttel kapjuk az MP3-as CD-lejátszót, melyet a bőrborítású kormánykerék küllőjébe integrált gombokkal is vezérelhetünk. Van még első ülésfűtés is, melyeknek gombjait kissé esetlen helyre, jócskán a kézifékkar mögé, a két ülés közötti műanyag panel tetejére helyezték. A volán mélységében nem állítható, de a szabályozató magasságú üléssel nem nehéz megtalálni az ideális vezetési pozíciót.

A sebességváltó kar megvezetése mintaszerű, az áttételezés kifejezetten rövid, ezért ötvennél nyugodtan „tolhatunk” egy ötöst, még innen is képes meglódulni az SX4-es. Autópályán viszont elkelne egy hatodik fokozat. 107 lóerővel és a normál igényeknek megfelelő futóművel, illetve fékrendszerrel gazdálkodhatunk. Az egészen fürge Suzuki karakteréhez passzol a feszes hangolású futómű, a fékek hatásfoka átlagos, de esőben való vészfékezéskor érdemes bekalkulálni, hogy kiváló minőségű aszfalton is korrigálnunk kell a kormánnyal, mert az autó eleje „becsóvál”.

Fejtörő

Ha már Sedan, vegyük alaposan szemügyre a csomagteret! Méretből (515 l) ötöst érdemelne, viszont a nyitással meg kellett küzdenünk. Sajnos a távirányítóról nem megoldható a dolog, a műszerfalon is hiába kerestünk megfelelő gombot, nincs. A vezető ülésének balján, a padlóba süllyesztve találtam rá a tanksapka és az ötödik ajtó nyitókallantyújára. Kulccsal is nyitható a fedél, amely azonban csak egy centire emelkedik fel. Kénytelenek vagyunk kezünket bepiszkolni, hogy berakodjuk poggyászainkat. Lengőzsanérok tartják a hátsó fedelet, melyek ráadásul belógnak a hasznos térbe, de a legrosszabb, hogy az ajtózár erősen kiáll, ami balesetveszélyes is lehet! Nem egyszer sikerült „megskalpolnom” magam, amikor a mély raktérben elgurult dolgaimat próbáltam kihalászni. A lecsukás sem éppen tiszta művelet, belső fogantyú híján kénytelen voltam egyszerűen csak lecsapni a fedelet. Ha nagyon muszáj, bővíthetjük  is  a rakteret az utastér felé, de az átrakónyílás nem valami széles. A hátsó ülésnek csak a támlája dönthető – nem kapunk vízszintes teret, s még jókora lépcső is keletkezik ilyenkor.

Nemcsak bepakoláskor okoz majd fejtörést az SX4 Sedan, hanem a kiválasztási procedúrában is. Aki szimpatizál a kedvező árú ötajtós modellel, de szeretne egy jókora rakteret is, annak jól jöhetne a négyajtós Suzuki. Gond azonban, hogy nincs olcsóbb, kisebb motorú belépőmodell. Elég csak a Fiat Lineát felhozni példának, mely hárommilliótól indul, ötszázezerrel többért dízellel is megkapjuk, de a remek 120 lóerős, turbós 1,4-es benzines is 350 ezerrel olcsóbb az SX4-esnél! S akkor még nem számoltunk a nemrégiben debütált és hasonlóan gazdagon felszerelt, azonban jóval komolyabb megjelenésű Opel Astra Sedannal (4 056 000 Ft), mely szintén kedvezőbb áron kelleti magát.

Suzuki SX4 Sedan 1.6 GLX + (AT): a kényelem bére

Hagyományos, négyfokozatú automata váltóval is próbára tettük az SX4-est. Az autó 15 kilóval nehezebb, végsebessége 10 km/órával kisebb, míg százas gyorsulási időigénye 1,6 másodperccel nagyobb. Ezek a száraz tények, melyek a valóságban is visszaköszönnek – érezhetően lomhább az automatikus váltó miatt. Ráérősen autózva kifejezetten szépen kapcsol a vezérlés, de padlógáz hatására változik a helyzet. Ilyenkor némi késlekedés és egy erős rántás kíséretében adja tudtunkra a rendszer, hogy visszaváltott. A gyorsulást ráadásul kellemetlen hanghatás is kíséri, a motor elkezd üvölteni, s a leszabályozás előtt kb. 500-zal, 6000-es fordulatszámnál kapcsol feljebb. Sportos vagy téli állása nincs az automatikus váltónak. Autópályán azonban kellemes meglepetés ért, 130-nál nem 3700, hanem csak 3200 a fordulatszám. A hagyományos P, R, N és D állásokon kívül választhatunk 3-as, 2-es és L fokozatok közül is. A 3-as enyhe emelkedőn haladva lehet ajánlott, 2-esben nagyobb lesz a hajtóerő és a motorfék, melyek L-ben érik el a maximális értéküket. Az automata váltó felára 200 ezer forint, fogyasztása pedig nagyjából 1-1,5 literrel múlja felül a normál változatét.