Az erősítőkúra után derekas 125 lóerőt hoztak ki az 1390 cm3-es blokkból, ráadásul Sport Limited kivitelben (4 399 000 Ft) pont ugyanannyiba kerül, mint a jóval elavultabb 1,6-os. Utóbbi esetében mindössze 102 lóerőről beszélhetünk, s a fogyasztása átlagosan 1,3 literrel magasabb, gyorsulása 1,7 másodperccel “satnyább”, no és ugye a nyomaték! Míg a TSI már 1500-nál 200 Nm—t mozgósít, addig az 1,6-os maximálisan 148 Nm-rel küzd, melyet ráadásul csak 3800-nál ad le. Ezzel az árpolitikával a koros 102 lóerős aggregátot akár ki is vehetnék a hazai kínálatból. Az árérzékenyebbeknek szól az 1,6-os Reference belépőszinten 111 ezerrel olcsóbb ajánlata, de a TSI mérsékelt felárát hamar behozhatjuk a kedvezőbb fogyasztása révén.

Csábos külső, hívogató ülések

A relatíve kis lökettérfogatú benzines és a turbó házassága kiválóan sikerült, az „érzett teljesítmény” meghaladja a műszaki adatlapon szereplő értékeket. Városban fürgén tarthatjuk a tempót, míg lakott területen kívül mérsékelt fogyasztásával szerez jó pontokat magának a Seat. Autópályán jön jól a pontosan kapcsolható váltó hatodik fokozata, mely részben tompítja a kissé magas zajszintet is. 90-nél 2000-en, 130 km/óránál 3000-en cövekel le a fordulatszámmérő mutatója, s a fickós nyomatéknak köszönhetően hatodikban vígan mehetünk emelkedőn felfelé, de az előzésekhez sem kell feltétlenül visszaváltani.

A Sport Limited szinthez határozott oldal- és némi válltartást is biztosító passzentos sportülések járnak, melyek szinte hívogatnak egy kis vezetésre. A bőrborítású kormány mérete, vastagsága és fogása is tökéletes, a komor fekete belsőbe némi színt csempésznek a grafitszürke műszerfali betétek és a váltógomb feje. Kár, hogy a pult rajzolata kissé ódivatú, s hogy a felhasznált anyagok néhol bántóan kemények, illetve hogy a remek első ülésekhez nem jár könyöklő. Az alapvetően kissé feszes hangolású futóművel és a széria 16 colos felnikkel a hétköznapokban is kényelmesen használható a Leon, a 205/55-ös gumik még a mozaikszerűen toldozott-foltozott hazai aszfalthálózaton sem

tűnnek merész vállalásnak. Érdemes a Sport Limited csomagra voksolni a „szteroidos” TSI esetében, már csak a Reference-hez képesti bagatellnek tűnő 39 000 forintos felár miatt is. Ezért a plusz összegért megkapjuk az említett üléseket, a felniket, a ködlámpákat, az Isofix- pontokat és még a bőrkormányt is.