Egy Renault autószalonba besétálva 5,8 millióért (Autenthique) elhozható egy sporólógéppel, azaz egy 1,5 literes dízellel felszerelt (AM 2007/22.) nagyméretű autó, a Laguna. Az árlistát tovább böngészve feltűnik, hogy kilncszázezer forintos felárért (Expression) miénk lehet a jóval erőteljesebb 2,0 literes dízellel szerelt változat is. Vélhetően az se túl falánk, hiszen dízel, akkor miért ne? Vagy miért igen?

Költekezünk

Mindenért fizetni kell – tartja a népi bölcsesség, s ez autóvásárláskor is igaz. Beülve a 2,0 literes, 150 lóerős dízellel felszerelt Lagunába, rögtön az indulás után kiderül, hogy nem csak a nagyobb motor gyártásához felhasznált anyagtöbbletet fizettetik ki. Ez a motor erős. S talán nem is annyira a teljesítményadat, mintsem a nyomaték árulkodik erről: míg a 110 lovas 1,5-ös nyomatéka 240 Nm, addig a 2,0 literesé 340 Nm. Vezetés közben ez annyit tesz, hogy az ember nem húzatja ki úgy a motort, mint a kisebbet, s nem vált vissza, amikor a másikkal már kellene. Így a városi kisutcába való forduláskor elbírja a motor a „hármast”, autópályán 80-90 km/órára lassulva, majd gyorsítva is maradhat a „hatos”, erőteljesen kihúzza magát a nagyobb dízel. Így a 2.0 dCi vezetése nyugisabb feladat, már csak azért is, mert ha hirtelen kell gyorsítani, vagy előzés a cél, az is könnyen nyélbe üthető – ez az 1.5 dCi-vel nem feltétlenül van így. Bár a végsebesség csak 18 km/órával több, a gyorsulás és a rugalmasság sokkal jobb a nagyobb motorral, és őszintén: a végsebesség közelében ritkán jár az autó. Azonban a benzinkútnál ismét csenget a nagyobb motor kasszája, főként városi üzemben, ahol nem szégyellt 8,5 litert elfogyasztani. Hát igen, a teljesítményt itatni kell. Autópályán, országúton azonban csökken a fogyasztáskülönbség, jelezvén, ez a nagyobb motor igazi területe. Így egy telitankkal 800 km-t meghaladó lehet a hatótávolság. Autópályán csendesebb is a nagyobb motor, mert azonos sebességértékhez kisebb motorfordulat tartozik.

A 2.0 dCi Lagunát a közepes, Dynamique felszereltségi szinttel vizsgáltuk, ez a kocsi így 7,1 milliót kóstál. Sőt még jóval többet, mert a tesztpéldányba olyan extrákat is beszereltek, mint a teljes panoráma üvegtető, az alcantara/bőr kárpitozású ülések, a navigációs rendszer, a napfényrolók, a parkolóradarok. Mindez a gazdagság már 8 millió fölé tornázza az árat.

Felejtsük is el, elég az autó várható meredek értékvesztésére gondolni. Inkább beszéljünk arról, milyen utazni a kocsival. Elöl kifejezetten kényelmes, hátul sem rossz, bár a mai kínálatban, ebben a méretosztályban már kicsinek tűnik a lábtér. A francia autókhoz szokottak menet közben talán csalódni fognak. A Renault is felült a „vezetési élmény” című vonatra, így a sportosabb összhatásért feláldozták a könnyen tekerhető kormányt, most kisebb a rásegítő erő, férfiasabb a volán ellenállása. Igaz, ez megszokható, kevésbé az viszont, hogy az előző generációhoz képest egyszerűsített futómű rugózási komfortja is megváltozott, és sajnos nem az előnyére. Az autó rossz úton ráz, a fekvőrendőrön pedig csak lábujjhegyen lehet átmenni, különben nagyot dob. Szóval, keményített a Renault, s ez a komfort szempontjából rossz, akkor is, ha esetleg sportosabban vezethető lett az autó, s a karosszéria sem billen akkorát a kanyarban, mint a korábbi széria.

Mondd, te kit választanál?

Főként városi használatú, munkába járós, gyereket az iskolába szállító fő üzemmódra bőven elég a kisebb dízelmotor. Felárat fizetve teljesítményt vásárolni azoknak éri meg, akik sokat loholnak, s nagyobbrészt országúton és autópályán használják a kocsit. Nekik való a nagyobb motor, a 2.0 dCi meg is hálálja majd a felárfizetést és a magasabb biztosítási díjat. Ráadásul ebben az üzemmódban a fogyasztás is igen közelít a kisebb motoréhoz, a vezetés stresszmentesebb, a zajszint alacsonyabb. Az utóbbi célcsoportért való küzdelemben viszont már nem a márkán belüli konkurencia a fő gondja a Laguna 2.0 dCi-nek. Bár teljesítménye szerint árkategóriájának legjobb ajánlata, tíz lóerőről lemondva ütőképes ellenfelek kacsingatnak a reménybeli vásárlókra, akár a Ford, akár a VW szalonjába néz be az ember.