Lehet komolyan venni egy autót, amelynek túlméretes Simpson család virít az oldalán? Nem! Mindenki rögtön elmosolyodik rajta: ez egy derűs, mókás jármű, egyéniségében szöges ellentéte a fenyegető luxusterepjárónak. Egyébként Simpsonék nélkül is barátságos figura lenne, szívesen vezeti az asszony, s imádják a gyerekek. Családbarát autó a Kangoo, két tolóajtóval könnyíti meg a beszállást a három gyerekülésnek helyet adó második sorba, pakolni dupla szárnyú hátfalajtó kitárásával lehet (van csapóajtós is, de azt nehezebb emelgetni, no és több hely kell hozzá), a szélvédő felett „macskapadlás” fogadja a holmit, hátrább pedig a repülőgépekére emlékeztető mennyezeti rekeszeket alakítottak ki (összesen 24 literes térfogattal). Magára vessen, akinek nem elég ennyi!

Kicsit sivár, de célszerű belső

A kezdeti eufóriát aztán némiképp lecsendesíti az alaposabb ismerkedés. A dobozszerű formának vannak hátrányai is. Oly magas, hogy a tetőcsomagtartó használatához hokedlire kell állni, s rengeteg levegőt tol maga előtt, úgyhogy 100 km/óra felett nagyon hat a „légfék”, elnyúlnak a gyorsulások. Igaz, nyáron valamit spórolunk azon, hogy a meredek állású üvegezés miatt nem annyira melegszik fel az utastér, kevesebb energiát vesz fel a klíma. Néha belül is túl magasnak érezzük: a kisebbek nemigen érik el a tetőrakodókat, viszont jó a térérzet, bármikor nyújtózkodhatunk egy kellemeset.

Fura kettősséget figyelhetünk meg az autó konfigurációjában. A tesztkocsiban volt volánról kezelhető CD-rádió, ESP, ASR, elektromos csomag, hat légzsák, sebességrögzítő (!), 180 fokig nyíló hátfalajtó, pótszőnyeg és társalgótükör, tehát nagyon sok minden, ami közel ötmillióra hajtotta fel az árat, mégsem éreztük dédelgetőnek a Kangoo-t – ennek oka a nagyon sivár, hangulattalan műanyag környezet. A műszerfal hatalmas felületéről mindenkinek az volt a véleménye, hogy olyan, mintha bekente volna fényes ápolószerrel egy túlbuzgó autótakarító, ugyanakkor az egész utastér szürke, mintha hamut szórtak volna szét benne. Egy kicsit oda kéne adni átdolgozásra a Renault Laguna tervezőinek…

Hatalmas hely, komótos tempó

Nemcsak az ember, az autó is lakva ismerszik meg. Miután először fellelkesültünk, aztán kicsit lelombozódtunk, apránként egyre jobban becsüljük a Kangoo-t. Legkésőbb akkor, amikor terjedelmes holmit kell szállítani. Nagyon egyszerűen és könnyen lehajtjuk a második sori üléstámlát, amely úgy fekszik rá az ülőlapra, hogy egyöntetű síkot adjon a csomagtér padlójával – már ez is jó pont néhány vetélytárssal szemben. Aztán jön a poén: némi furfanggal ugyanígy lefektetjük az anyósülést is: a két és fél méter hosszúságú helyre be lehet rakni szörföt, lambériaanyagot, fekvőkerékpárt, akármit. A Dodge Journey kínál hasonlót, de az méretben és árban is nagyobb kategória.

Ahogy gyűlnek a kilométerek, menettulajdonságaival is  jó pontokat szerez a Kangoo. Míg a típuselőd bizony eléggé izgalmasan tudott reagálni egy-egy provokált sávváltásra, ez olyan jól fekszik az úton, hogy vajmi ritkán akad dolga az elektronikus menetstabilizálónak. Azt persze nem állítanám, hogy vérpezsdítő élményautózást kínál, kormányzása, váltása csupán átlagos, meg a jármű jellege sem csábít versenyzős stílusra, de utazáshoz tökéletesen megfelelő. Autópályán felkapcsolunk hatodikba, aztán szépen, békésen furikázunk, időnként a teherautók közé húzódva a gyorsabbak elől. Hadd menjenek, 180-as pulzussal, stresszben markolva a volánt, mi jókat nevetgélünk, míg a domború belső tükörből tartjuk útitársainkkal a szemkontaktust.

A benzinkútnál aztán megint kijózanodunk kicsit. Nagy a homlokfelület, nem éppen áramvonalas a forma, úgyhogy hiába a mérsékelt utazósebesség, bizony 7,5 liter felett fogyaszt a dízel. Mint egy felső-középkategóriás luxuskombi… S legkésőbb ebben a pillanatban felteszi magának a kérdést az ember: csakugyan kell nekem ekkora belső terű autó? Ha igen, mert legalább néha ki van használva, akkor indokolt családtaggá avatni a Kangoo-t, ha viszont nem, akkor találunk gazdaságosabbat is a Renault palettáján. Például egy dízelmotoros (1.5 dCi, 68 LE), öblös rakterű (1277 literig) Clio Grandtourt, pontosan egymillió forinttal olcsóbban!