Látnivaló, hogy nem agresszív jármű a Tepee, inkább barátságos kirándulókocsi. Az orrkötény viszont kissé alacsony
Tipi – varázsa van ennek a szónak! A nagy, kúpos indiánsátorról – amelyből a csúcsánál száll ki a füst – a vadnyugat romantikája jut eszünkbe, a végtelen távlat és a romlatlan természet. A Tepee persze már a városi apacsok és sziúk járműve, amely kényelmi szolgáltatásaival csábít messzi utazásra. Fő poénja, hogy hétüléses, méghozzá úgy, hogy rövidebb 4,5 méternél, tehát jól befér garázsba, parkolóhelyre, könnyen manőverezhető és kezesen viselkedik.
Vajon miért fehér a műszerszámlap? Szürkületben szinte leolvashatatlan
Fedélzeten a szülők és a gyereksereg
Hogy lehet ez? Nagyon egyszerűen. Két nagy és öt kicsi ember fér el benne jól. Elöl kifogástalanok a helyviszonyok, hacsak nem kritizáljuk meg ezredszer is az alacsony pedálteret, ahol akadozik a kuplungot felengedő pilóta cipőorra, spiccelő tartásra kényszerítve. A méretek átlagosak, a fejtér pedig kolosszális! A magamra (182 cm) beállított vezetőülés mögött viszont csak úgy férek el, hogy kihajtom az asztalkát, különben nyomná a térdem, és még így sem fickándozhatok. A harmadik sorban pedig magzati pózt vehetek fel. Van viszont egy trükk: leghátra ülök, előrehajtogatva a középső sori ülést, és nyújtott lábbal lehet terpeszkedni!
Leghátul akár nyújtott lábbal is ülhetünk, a második sor középső üléséhez a tetőelemből kell kihúzni az övet 
Kellően beállítható, kényelmes ülés várja az vezetőt és párját
Ebből már ki is rajzolódik a Partner Tepee eszményi felhasználási területe: családi autó ez, elöl a szülők ülnek, hátul a gyereksereg. Ebben a feladatkörben remek partner, hiszen mindenkinek külön, kényelmes ülése van, és az utasok a belső visszapillantó feletti kis panorámatükörrel szemkontaktusban lehetnek egymással.
Kacat, csomagok itt-ott: hová rakodjunk?
E kocsiban nem azért fogas kérdés ez, mert kevés a pakolási lehetőség, hanem épp ellenkezőleg: rengeteg! A hátsó öt támla előrehajtható, ilyenkor ugyan magas, de jó nagy, egysíkú felület alakul ki, ha pedig nagy térfogatra van szükség, kiszedjük a bútorzatot (ehhez persze garázs kell), és három köbméteres furgonná avanzsál a Tepee. A szélvédő felett teljes szélességű polc van, a műszerfalban, a vezető előtt, mély és nagy fedeles rekesz, a középső kartámasz öblös üreget rejt, hatalmasak és praktikusak az ajtózsebek, kihasználták az utas lábterét is, hátrább pedig padló alatti fedeles mélyedések várják a ritkábban szükséges holmit.
Hét üléssel jelképes méretű a hátfalajtó mögötti poggyásztér 
Így már gigantikus méretű a csomagtartó, az ülések billentése egyszerű
Az viszont tény, hogy a Tepee sincs gumiból, nem nyúlik. Ha heten kerekedünk fel, nagyobb poggyász nem fér el, csak tetődobozban. Akinek ez baj, az a Peugeot Expert háza táján nézzen körül.
Dízelmotorja, mint ahogy a márkától megszoktuk, remek, noha 7,0 literes fogyasztását kissé sokalltam a kíméletes vezetési stílus mellett. Biztos lejjebb lehetne szorítani a ma már minimumnak számító öt- helyett hatfokozatú váltóval. A kormány nagyon precíz és jó visszajelzést ad, noha – különösen a középállás körül – némiképp szintetikus érzést kelt. A stabilitás, a kanyarvétel, az egyenesfutás éppúgy megfelel a várható felhasználási területre, mint a fék. Megint egyszer leírom, hogy a Peugeot egyik jellegzetessége, a jobban felszerelt modellek fehér műszerszámlapja nemcsak rossz, hanem veszélyes, mert bizonyos fényviszonyoknál (szürkület) egyszerűen leolvashatatlan.
Alapból valamennyi Partner Tepee ötüléses. A plusz két férőhely csak Prémium szint 90 és 110 lovas dízeljéhez társítható, csomagban, 250 ezer forintos áron…
Tesztautónk kényeztető jármű volt, talán túlzottan is. Nem látom be például, minek rádiókezelő szatellit a volán alatt, amikor a rádió egyébként is arasznyira van. Beérném egyszerűbb klímával és jól meglennék néhány egyéb kényelmi felszerelés nélkül. Persze ezek egyéni dolgok, csupán azért említem, mert a többgyerekes famíliák nagy része számára elérhetetlenül drágává teszik a Tepee-t. Míg a Partner alapváltozata négymillióba kerül, ezért közel másfélszer annyit kell fizetni, így az indián törzsből csak a legügyesebb bölény- és prémvadászok engedhetik meg maguknak.
